Fantasztikus történet 2 - 1. fejezet

___________________________________________________________________________________

Fan(tasztikus) történet 2
Lélekdonor

1. fejezet

Ma is elkezdődött a suli és a táncórámra igyekeztem. Útközben találkoztam Alexszel. Megpusziltam és a táncterembe mentünk. Elkezdődött az óra és bemelegítésként felcsendült Whitney Houston dala a „I have nothing”

Azután egy tüzes latin szám következett. Tanárunk megmutatta a szenvedélyes bachata új koreográfiáit, mi pedig követtük az instrukciókat. Egy táncversenyre készültünk, amit Chicagóban rendeztek meg, és a versenyig már csak 2 hét volt hátra.

Én és Alex az "A" kategóriában, a profik csoportjában indultunk.

(Bernibebi199 - … )

Sokat gyakoroltunk, hiszen nyerni szerettünk volna. Minden nap három óra edzés.

Alex a legjobb barátom volt. Vele mindent meg tudtam beszélni. Sokat lógunk együtt és úgy hiszem ő is a legjobb barátjának tekint. Szüleink is jóban vannak, és sokat lógunk egymásnál. Sőt van, amikor néha egymásnál is alszunk.

Azért van valami jó abban, ha egy fiú a legjobb barátod. Elvileg a fiúk nem nagyon szeretnek fecsegni, ezért Alex is sokszor hallgat. De van, amikor ő is beszáll a beszélgetésbe, és ami még jobb, hogy úgy szeret, mint egy testvért és nem szerelmi vágyat érez irántam. És én sem iránta. Nekem is Alex olyan mintha a bátyám lenne.

Alexnek is meg van a saját szerelme: Laura. Nekem is meg van a saját szerelmem: George. Aki van, amikor kifejezetten bunkó velem, de vannak olyan pillanatai, amikor minden testrészemmel érzem a szeretetét. Alex nem nagyon kedveli, de hát ez van. Nekem kell megválasztanom a páromat. Alex, ahogy mondtam, szerelmes Laurába. De Laura nem foglalkozik vele. Nem tudja még, hogy szereti Alex. De majd ez is kialakul.

(Marcsyhh  – Sallai Mária)

Egyébként Lauráról tudni kell, hogy ő a suli rossz lánya, mert bárkivel összeállna egy kicsit. Persze az olyanokkal, mint Alex, aki kedves és jó lelkitárs nem is foglalkozik.

Azóta utálom Laurát, mióta egyszer leöntött narancslével és azt állította, hogy bepisiltem.

Szóval mentünk ki az óráról és mit látnak szemeim? Laura és George csókolózik. Annyira dühös lettem, hogy fogtam odamentem és akkorát lekevertem Laurának, hogy a szekrénye adta a másikat. Balszerencsémre ezt pont látta az igazgató és letiltott a táncversenyről. Remek, három hónapja dolgoztunk rajta és most elrontja, ez a kis… hagy ne mondjam ki mi. Hát akkor még egyet adtam Laurának.

Azt sikerült kikönyörögnöm a tanártól, hogy legalább vigyenek el az útra.

Könnyes szemmel indultam haza és a szél elém fújt egy pletykaújságot, amibe ez volt írva:

„Taylor Lautner egy Chicagói táncversenyen dedikál.”

Engem nem nagyon érdekelt a dolog, mert én kifejezetten nem kedveltem Taylort. Gondoltam Laura majd örül neki, mert ő rajongott érte és mindent tudott róla. Otthon mikor elmondtam anyának, hogy kitiltottak a versenyből szobafogságra akart ítélni, de apa mellém állt. Így csak azt kaptam büntetésből, hogy maximum egy órát internetezhetek. Nem volt olyan vészes. Felmentem a szobámba és bekapcsoltam a gépet. Mindenhol Taylor képe volt és azt reklámozták, hogy ott lesz Chicagóban. Na, mondom, inkább nem is megyek.

Másnap a suliban megkérdeztem az igazgatót, hogy le lehet e mondani, de már megvolt a jegy...

(Bernibebi199 - … )

Így ha akartam, ha nem mennem kellett. Nagyon sajnáltam Alexet, amiért miattam ő sem táncolhat, de legalább mindketten ott lehettünk. Így mégsem ígérkezett olyan borzalmasnak.

Eljött az indulás napja. Már mindent bepakoltam és reggel Alex jött értem autóval. Anyutól és aputól még otthon elbúcsúztam, így kettesben ültünk a kocsiban, útban a reptér felé.

- Alex, ugye nem haragszol? - kérdeztem félve, fel-felpillantgatva rá.

- Ugyan, hiszen ezt már átrágtuk párszor... Persze, jó lett volna részt venni a versenyen, de hát ez van. - felelte kedves mosollyal az arcán.

Jólesett, amiért nem neheztel rám, de azért még mindig restelltem a dolgot, hiszen tudtam, neki is legalább olyan fontos volt ez a verseny, ahogyan nekem.

- És George…? – érdeklődött tőlem óvatosan, mert tudta, hogy mennyire kiborultam miatta.

- Inkább hagyjuk! – kértem halkan, és egy grimaszt vágva kibámultam az ablakon.

A reptérig tartó út csupán negyed óra volt, így viszonylag hamar oda értünk. De azt, ezután már néma csöndben tettük meg. Alex nem tudta mivel oldja a feszültségemet, én pedig nem akartam beszélni, mert kavargó érzéseimmel foglalkoztam.

Természetesen Alex csodálatos szerelme is ott volt már és mintha ez lett volna a legtermészetesebb, ismét George nyakában lógott. Amint meglátott minket még jobban rájátszott az egyébként is ocsmány természetére.

Mivel én sosem kedveltem Laurát, így engem nem igazán érdekelt, hogyan viselkedik. De tudtam Alexnek jelent valamit, így nem akartam, hogy a lelkébe tiporjon. Nem szerettem őt boldogtalannak látni. Ezért egy szúrós pillantást követően inkább elvonszoltam magammal Alexet és egyenesen Mrs. Stevenshez mentünk.

- Jó reggelt. - köszöntött minket amint meglátott.

- Jó reggelt Mrs. Stevens.

Mrs. Stevens volt a tánctanárunk és ő is sajnálta, amiért nem vehettünk részt ezen a versenyen. Úgy gondolta igazán esélyesek lettünk volna. Miután minden poggyászunk felkerült a repülőre, mi is felszálltunk és nem sokkal később a gép a magasba emelkedett.

(Nyuszkó18 – Bari Ibolya)

Mindenki, aki kíváncsi volt a versenyre, szülő… barát… ismerős… ott nyüzsgött a repülőgép fedélzetén és a légikísérő alig tudott rendet tartani közöttük. Csöndben figyeltem a hangoskodó társaságot és pillantásom lassan Georgera tévedt.

Őt nem érdekelte a tánc és a verseny sem. Csak a sport érdekelte és a balhék. Kisgyerekkora óta jeleskedett a küzdősportban, mostanság meg az iskolai kosárlabdacsapat oszlopos tagja volt. Azonban agresszív és kötekedő természete mindig bajba sodorta. Mint ahogy az utolsó meccsen is, mikor a saját csapattársával keveredett verekedésbe.

Eredetileg azért tartott volna velünk, hogy a kísérőm legyen. De jelen pillanatban úgy tűnt, hogy csak bosszantani akar Laurával. Várható volt, hogy George vevő lesz a lány szabados viselkedésére, miután én pár napja visszautasítottam a közeledését és kerek-perec kijelentettem neki, hogy nem bújok ágyba vele. Azóta alig állt velem szóba és teljesen elhanyagolt. Úgy éreztem, mintha a szívembe egy tőrt döftek volna. Fájt, hogy George állítólagos nagy szerelme hirtelen semmivé lett és csak így egyszerűen lecserélt, de most megpróbáltam nem törődni vele.

Hogy eltereljem a figyelmemet a bennem gyülemlő keserűségről, egy újságot vettem a kezembe és bele lapoztam. Az egyik cikk Taylor Lautnerről szólt. Bár engem kimondottan taszított a személyét övező hisztérikus rajongás, ezúttal legyűrtem ellenérzéseimet és némi érdeklődéssel olvastam bele az írásba.

A cikk írója, hosszú sorokon keresztül áradozott a fiatal színészről, mint az új férfi ideálról, majd dicsérte addigi szerepeiben való alakításait. Aztán azt kezdte ecsetelni további hosszú sorokban, hogy Lautner már ilyen fiatalon, mennyire sikeres az édesapjával közösen alapított és vezetett üzleti vállalkozásban. Ugyanakkor a sikerek mellett sem felejtette el honnan indult és több jótékonysági rendezvény aktív résztvevője volt már.

Gúnyosan elmosolyodtam. A cikk írója le sem tagadhatta, hogy elfogult Taylor Lautnerrel. Egy pillantást vetettem a feltüntetett névre és már meg sem lepődtem, hogy az illető… nő. Még szélesebb mosolyra húzódott a szám és tovább olvastam.

A következőkben kitért az ifjú színész magánéletére és azt kezdte ecsetelni, hogy a fiú mellett érthetetlen módon, egyre-másra cserélődnek a barátnők. Aztán arról számolt be, hogy Taylor alig vált el előző barátnőjétől, egy rendezvényen máris egy másik lánnyal kapták lencsevégre.

Unottan sóhajtottam és félre löktem az újságot, mert a dolgok pletyka részére már nem voltam kíváncsi. Hihetetlenkedve ingattam a fejem. Nem értettem, miért hír értékű Lautner csajozási szokása vagy a nőügyei. Hiszen köztudott volt, hogy mint a többi hírességnek, neki is minden ujjára több nő is jutott és még csak törnie sem kellett magát érte. Miért lenne meglepő ennek a 18 éves srácnak az esetében, hogy sztár társaihoz és kortársaihoz hasonlóan ő is, partnereit válogatva keresi a szerelmet.

Számomra azonban csak egy újabb feltörekvő fiatal színész volt, akiről az unalomig ismételt, néha teljesen érdektelen hírek és pletykák már a csapból folytak, és az agyamra mentek. Értetlenül álltam a hirtelen jött népszerűsége előtt és főleg azt nem értettem, hogy mivel váltotta ki nők millióiból, azt a hatalmas és hisztérikus rajongást, amivel körülvették. Megfejthetetlen volt számomra.

Mi van ebben a Taylor Lautnerben, hogy olyan sok nő így, és ennyire rajong érte?

Egy hosszú percig csak eltűnődve bámultam ki a fejemből, azután megláttam Laura rám szegeződő tekintetét…

(Kata65 – Janovics Kata)

Sóhajtottam. Nagyszerű… nem elég, hogy ez a nőszemély elrontott mindent, de még az elégedett pillantását és a kaján nevetését is elkellett viselnem. Megpróbáltam nem foglalkozni vele és kirekeszteni a tudatomból. Elfordítottam a fejem és lehunytam a szemem. Aztán egy idő után, váratlanul elnyomott az álom...

Arra ébredtem, hogy a gép ereszkedni kezdett. Kinéztem az ablakon, már sötét volt, de a reptér fényei megvilágították a kifutó pályát, és a nagy vasmadár kerekei érintkeztek a talajjal. Egészen a folyosóig gurult a gép, majd megkezdhettük a kiszállást.

Nem szóltam senkihez, még Alexhez sem. Csak csendben mentem a többiekkel és szerettem volna mihamarabb a szállásunkon lenni, hogy a szállodai szoba magányában végre visszavonulhassak.

A szállodához az út rövid volt, majd a tánctanár felénk jött a hotel aulájában, kezében egy papírral.

- Itt vannak a szobák kulcsai. - másik kezében kártyák voltak, amiket felmutatott. - Mindenkit két ágyas szobába helyezünk. Alex, George… - nyújtotta feléjük a kártyát.

Alex vágott egy grimaszt és láthatóan nem tetszett neki az ötlet, hogy egy szobában kell lennie az exemmel. De aztán, miközben egy lapos pillantással végigmérte George-ot, aki kajánul vigyorgott rá, kelletlenül magához vette a kártyát.

-  Ez a kulcs, de ezzel kell mennetek az étterembe és a szobában ez irányítja az elektromosságot… Szóval tessék a helyére tenni!

Tovább osztotta a kártyákat. Majd már csak én maradtam, meg egy leányzó...

Becca esetlen lány volt, de mérhetetlen nagy volt az akaratereje és a kitartása, és ezt becsültem benne.

- Tiétek a 400-as szoba. - adta át az utolsó kulcsot.

Felmentünk a szobánkba, ahol Becca csendben és magábaroskadva leült az egyik ágyra. Rossz volt ránézni, szeme piros volt, arca szürke.

- Mi a baj, Becca? – kérdeztem.

Bár eddig soha nem beszélgettünk, most komolyan aggódtam érte.

Megeredt a könnye és beletemette arcát a párnába. Oda mentem vigasztalni. Egy idő után végre felemelte a fejét és rám nézett. Mérhetetlen fájdalommal volt tele.

- Andrew... – szipogta és könnye ismét megeredt. - meghalt…

Záporozni kezdtek a könnyei.

Kezemmel hátát simogatva próbáltam nyugtatgatni. Andrew a tánciskola büszkesége volt, Becca partnere. A lány egyedül igen esetlenül mozgott, de a fiúval nagyon jól ment nekik. Becca mindent elmesélt. Andrewal titokban együtt jártak már egy ideje, és a fiú hétvégén meghalt egy autóbalesetben. Ő pedig teljesen összeomlott, főleg miután kiderült, hogy gyermeket vár tőle.

Az orvosok egy súlyos betegség miatt abortuszra akarták küldeni.

- De nekem kell a baba! - sipította, miután elmesélte az orvosok javaslatát.

Nagyon megsajnáltam a lányt, majd miután lenyugodott, elkezdtünk beszélgetni.

- Becca... veszélyeztetett terhesen, nem kéne táncversenyen lenned. - csóváltam a fejem, de ő folytatta.

- Nem érted... meg kell nyernem, hogy meg tudjak fizetni egy olyan orvost, aki elvállal ezekkel a következményekkel is. Nekem nem maradt más Andrewból csak ez a baba... - kezét a hasára tette.

- Pihenj... – mondtam halkan, majd hirtelen ötlettől vezérelve kimentem a szobából és Alex ajtaján kezdtem dörömbölni. Miután kinyitotta az ajtót, berontottam és George érdeklődő pillantásával nem törődve elmondtam, hogy Beccával kell táncolnia. Bár részleteket nem árultam el neki.

Miután bele egyezett, elégedetten sétáltam vissza a szobámba. Becca már aludt, így én is álomra hajtottam a fejem.

Másnap tíz óra felé ébredtünk, lementünk reggelizni. Becca nagyon megörült, hogy Alex hajlandó vele táncolni és megköszönte a közbejárásom.

- Figyelj, nem is tudok mit mondani… de ha van kedved, lehetsz a babám keresztanyja.

- Köszönöm a megtiszteltetést. - mosolyogtam elérzékenyülve.

Megkedveltem Beccát és örültem, hogy már sokkal jobb színben volt. Alexszel gyakoroltak egészen a versenyig és én is segítettem. Tanácsokkal láttam el Beccát és úgy éreztem, hogy igen esélyesek lehetnek a versenyen.

- Ezért kellett jönnöm... - magyarázta el a lány Alexnek az egyik pihenő közben, miután beszámolt a babáról is.

- Jaj, Becca, melletted állok és segítek. – fogta meg Alex a lány kezét és gyengéden megszorította.

Halványan elmosolyodtam. Láttam, hogy Alex megkedvelte Beccát és a pillantásváltásokból örömmel konstatáltam, hogy Becca is így érez iránta.

Elérkezett az izgalommal várt nyolc óra és besétáltunk a központi center halljába, ahol a tömeg egy helyre összpontosult. Hisztérikusan sikoltozó lányok és megannyi fotós hadán túl, valahol ott volt Taylor Lautner.

Na, szép… Gondoltam. Itt most másról kéne szólni a dolgoknak. Bosszús voltam, de közben felkészítettem Beccát a versenyre és megnyugtattam.

Lassan megtelt a nézőtér, a zsűri tagok is elfoglalták a helyüket és megkezdődött a verseny. A végén került sorra Becca és Alex. Gyönyörűek voltak együtt és hibátlanok. Majd jött a zárószám, de már nem bírtam tovább és a mosdóba kellett mennem.

Hiába siettem volna vissza, bosszúságomra hosszú sor kígyózott a női mellékhelyiség előtt. Miért van az, hogy mindig a női mosdóknál van ez a sorbaállás, vetődött fel bennem a kérdés, a férfimosdó pedig gyakorlatilag állandóan üres.

A vécé rejtett hangszórójából halkan felcsendült „Taio Cruz – Break you heart” című számának ismerős dallamai és nekem, hirtelen George arca villant be. Úgy éreztem minden összeesküdött ellenem. Még ez a szám is….

- Nagyszerű! - csaptam rá ingerülten a folyosón álló egyik szekrényre, melynek hangos döngése többek figyelmét rám irányította és hirtelen tucatnyi vizsgálódó szempár szegeződött rám.

- Hé… a szekrény marad! - hallottam meg egy hangot a hátam mögött.

Hirtelen elfogott a pulykaméreg. Hogy veszi a bátorságot ez az alak, hogy csak így beszóljon nekem?! Lassan a hang irányába fordultam és közben számba vettem, hogy tulajdonosának milyen csípős megjegyzéssel vágjak vissza. De mikor szembetaláltam magam az alakkal, elkerekedett a szemem. A közelben álló szekrény viszonylagos takarásából, egy barna szempár villant felém, akinek tulajdonosa szélesen mosolygott és rám villantotta hófehér fogsorát.

Meg sem tudtam szólalni.

Velem szemben… Taylor Lautner állt.

(Grettta – Nagy Gréta)

Következő fejezet megjelenése: 2011. április 22.