__________________________________________________________________________________
Hosszú idő óta most láttam először Taylort.
Egy végtelennek tűnő pillanatig egymásra bámultunk és szemében félénk bizonytalanság tükröződött. Mintha nem lenne biztos abban, hogy itt kell lennie… hogy ezt kell tennie. Még a mellette álló marcona testőrére is zavartan pillantott rá, mintha bátorítást remélne tőle. Majd újra rám szegezte meleg barna szempárját, amitől oly sokszor lágyultam már el.
Hirtelen megéreztem mellettem álló barátaim tekintetét és oldalra pillantottam. Becca és Alex szorosan összeölelkezve engem méregettek és pillantásuk ellágyult.
- Na… – próbált cselekvésre ösztönözni Alex és gyengéden elmosolyodott. – Menj oda hozzá!
Egy pillanatig csak bámultam rájuk, majd mindent megértettem. Ebben Becca és Alex keze is benne volt. Halványan elmosolyodtam és hirtelen nem tudtam, haragudnom kéne rájuk vagy hálával tartozom. Óvatosan átadtam Beccának a kicsit, majd tekintetem egyenesen Taylorra szegeztem.
Egy darabig tanácstalanul bámultuk egymást aztán, mint valami jelzésre elindultunk egymás felé. Bátortalan és bizonytalan lépésekkel közeledtünk egymáshoz. Agyam lüktetett, szívem kalapált, lelkemben pedig vegyes érzések ébredtek. Tudtam, hogy szeretem Taylort, de bennem élt még az a rémes éjszaka... És fülemben csengtek Alex szavai is.
"Szóval ezért... ezért nem akarod Tayt... Nem tudod elviselni egy férfi érintését... "
Egyre hangosabban visszhangoztak fejemben jóbarátom szavai és be kellett látnom, akkor igaza volt. De most, ebben a pillanatban szívem már az igazi érzéseit követte.
Taylor megállt közvetlenül előttem és én is megtorpantam.
Egymást néztük és tekintetünk beszélt helyettünk. Megszűnt a külvilág, a terem nyüzsgése már nem ért el hozzám. Csak Tay édes arcát láttam és saját szívem dobbanásait hallottam. Aztán felszínre törő érzéseim elhatalmasodtak rajtam és hirtelen a karjaiba vetettem magam...
Taylor szorosan körém fonta karjait, magához ölelt és hallottam, ahogy megkönnyebbülten fellélegzik. Egy hosszú percig nem tettünk mást, csak öleltük egymást és hagytuk, hogy minden érzés keresztüláradjon rajtunk. Karjaiban az átélt borzalmak emléke és az utóbbi idő, egymás nélkül töltött magányának fájdalma lassan enyhült. Alig érezhetően ringatni kezdett, hajamra apró csókokat lehelt, én pedig még szorosabban bújtam hozzá.... És akkor a szívem és a lelkem újra megtelt… Megtelt élettel és szerelemmel. Megtelt... vele.
Ott álltunk összeölelkezve, mindketten azt szorítottuk magunkhoz, aki nélkül már nem tudtunk élni. Aki nélkül minden egyes lélegzetvételünk és szívdobbanásunk fájt. Aki nélkül a szívem és a lelkem mindörökre üres lenne.
Újra boldog voltam és ezt az érzést már nem akartam elengedni sohasem.
Taylor lassan lehajolt hozzám, hogy megcsókoljon, de az utolsó pillanatban meggondolta magát és csak az arcomra adott egy puszit, majd gyengéden megfogta a kezem.
- Van számodra egy meglepetésem! - suttogta fülembe, amitől elmosolyodtam.
Mikor Beccától és Alextől szabadkozva elköszöntünk, barátaink már nem is akartak tartóztatni bennünket. Majd Taylor marcona testőrét és a lassan körénk gyülekező rajongókat hátrahagyva, kocsiba ültünk és elhajtottunk.
Gyenge, alig érezhető félelem fogott el. Próbáltam elnyomni, győzködni magam, hogy nincs mitől tartanom. Taylor azonban szinte azonnal megérezte tépelődésem.
- Ne aggódj. - tette rá a kezét az enyémre és mélyen a szemembe nézett, hogy megnyugtasson. - Az életemnél is jobban vigyázok rád! Nem engedem, hogy bántódásod essen!
Hálásan mosolyogtam rá. Tudtam és éreztem, hogy így lesz.
Rövid idő múlva egy elegáns ház kocsibejárójára hajtott fel és kiszálltunk.
- Hol vagyunk? - kérdeztem, miközben kíváncsian méregettem a házat és a környéket.
- Ez az egyik ház, amit vettem. – mondta szinte szabadkozva, de kissé büszkélkedő mosollyal az arcán. – Elegem van már abból, hogy a forgatások alatt lakókocsiban vagy szállodai szobában töltsem a szabadidőmet. – mondta, majd mielőtt bármit is mondhattam volna gyorsan még hozzátette. - Nem kell tartanod semmitől. Csak egy kis meglepetésem van a számodra. Hiszen csak egyszer van egy évben Valentin nap. – mosolygott huncut fénnyel a szemében.
Ekkor döbbentem csak rá, hogy a szerelmesek napja van. Taylor nem feledkezett meg róla… és rólam.
A házban mindenütt vörös rózsák hevertek és rózsaszínű, piros és fehér lufik. Az asztal két személyre volt megterítve. Miután körbevezetett a házban és gyermeki izgatottsággal megmutatta minden szegletét, Taylor zavart sietséggel meggyújtott néhány gyertyát, bekapcsolta a CD lejátszót és le sem tagadhatta volna feszélyezettségét. Aztán az asztalhoz invitált és felszolgálta az ínycsiklandó fogásokat. Figyelmessége lenyűgözött és nagyon jól esett.
Taylor gondosan ügyelt mindenre, nehogy félre értsem. Nem ittunk alkoholt, a szobája ajtaja is zárva volt, ezért tudtam, hogy semmi hátsó szándéka nem volt azzal, hogy magához hívott. Vacsora alatt sokat beszélgettünk, majd mikor végeztünk a nappaliba invitált.
A kanapén ülve egy kicsit még beszélgettünk az élet dolgairól és arról, mi történt velünk az utóbbi időben, majd Taylor újabb meglepetéssel állt elő és betette az egyik kedvenc vígjátékom a DVD lejátszóba. Eleinte félénken a kanapé végére húzódtam, Tay pedig kicsit távolabb ült tőlem. A film közepe felé kicsit már feloldódtam és közelebb húzódva hozzá nekidőltem a vállának. Ő gyengéden átkarolt és engem mérhetetlen nyugalom és boldogság öntött el. Felszabadultan nevettünk a film poénjain, néha rám nézett, hogy meggyőződjön, nem megy e túl messzire és nem érzem e magam kényelmetlenül a közelében.
Mire vége lett a filmnek már teljesen felengedtem és örültem, hogy egy meghitt estét tölthettünk el kettesben. Ránéztem, hogy megköszönjem neki ezt a gyönyörű estét és akkor Taylor szája minden átmenet nélkül, váratlanul az enyémre tapadt. Éreztem rajta az addig megfékezett türelmetlen vágyat és nem ellenkeztem. Átadtam magam a pillanatnak és a bódító érzésnek. A hosszú időn át fékentartott érzéseink elszabadultak. Szenvedélyesen, szinte vadul öleltük és csókoltuk egymást. Tay keze lassan végigvándorolt a testemen, majd a ruhám alá csúszott és közben óvatosan elkezdett hanyatt dönteni a kanapén…
Ekkor hirtelen valami nyugtalanító érzés kúszott végig a gerincemen és éles fájdalommal hasított bele minden idegvégződésembe. Szenvedélyem egy pillanat alatt semmivé lett és csak egyetlen, ösztönös gondolta hajtott… szabadulni akartam.
Vad ellenkezés lett rajtam úrrá. Testét erélyesen, szinte hisztérikusan eltolva magamtól, hátrébb csúsztam és a kanapé legtávolabbi pontján, felhúzott lábam körül remegve kulcsoltam össze a kezem és félelemtől reszketve gömbölyödtem össze.
Taylor értetlenül nézett rám és egy hosszú percig csak méregetett. Arcán láttam a ki nem mondott keserű kérdéseit… Majd a fájdalmas döbbenetet, ahogy hirtelen mindent megértett.
- Sajnálom… - hebegte bocsánatkérőn és távolabb húzódva tőlem a kanapé másik végébe roskadt. Látszódott rajta, hogy legszívesebben meg-nem-történtté tenne mindent. – Én… nem…
- Ne haragudj… - mondtam halkan és közben könnyeimmel küszködtem. - Erre nem vagyok készen....
Csak most döbbentem rá, hogy hiába volt minden terápia, hiába volt barátaim segítsége és Taylor szerelme. Úgy tűnt, hogy a szörnyű emlékek már mélyebbre rágták magukat bennem, mint hittem és végképp megmérgeztek. Igazából, ekkor úgy éreztem, hogy nem fogom magam odaadni... talán soha... senkinek...
Szememből megeredtek a könnyek és zokogott a lelkem. Magamon éreztem Taylor kétségbeesett pillantását. Éreztem, hogy segíteni akar, de nem mert. Félt, hogy egy átnem gondolt mozdulatával vagy szavával, nagyobb bajt csinál.
Mikor zaklatottságom lecsillapodott, zokogásom alább hagyott és könnyeim lassan elapadtak, Taylorra néztem. Arca aggódást, féltést tükrözött és látszódott rajta, retteg attól, hogy valami olyat fogok neki mondani, ami elszakíthatja tőlem. Pedig én már nem küldeném el, már nem szakítanék vele. Mát tudtam, hogy jobban szeretem az életemnél is.
Azonban a múlt árnyai fájdalmasan kúsztak vissza az elmémbe. Szólásra nyitottam a szám, de hang nem jött ki belőle. Szemem égett a könnyektől. Legalább két-három percig némán ültem, majd megpróbáltam kimondani azt, ami a legjobban kifejezte az érzéseimet.
- Szeretlek… – suttogtam elhaló hangon.
Taylor szeme könnybe lábadt és pár pillanatig bizonytalan tűnődéssel méregetett. Aztán lesz-ami-lesz elgondolással közelebb csúszott hozzám a kanapén, gyengéden megölelt és minden egyes könnycseppemet lecsókolt az arcomról. Némán, összeölelkezve ültünk és hosszú percekig meg sem mozdultunk. Élveztük a ránk telepedő boldog csöndet. A megbékélt és gyengéd pillanatnak a varázsát egyikünk sem akarta megtörni.
Mire feleszméltünk már későre járt és Taylor gyengéden noszogatni kezdett, hogy induljunk haza. De nekem nem volt erőm elszakadni tőle. Épphogy csak újra egymásra találtunk, máris… egy röpke együtt töltött idő után, el kell válnunk.
Nem akartam.
- Ne, kérlek… - néztem fel rá esdeklő szemekkel. – Veled akarom tölteni az éjszakát…
Taylorban láthatóan bent ragadt az összes további mondanivalója és leplezetlen megdöbbenéssel meredt rám. Szemei elkerekedtek a meglepetéstől és látszódott rajta, hogy nem tudja, mit kezdjen a bennem végbemenő, hirtelen változással és a felvetett javaslatommal.
Csak néztük egymást és én feszülten vártam a válaszát…
(Grettta – Nagy Gréta/Kata65 – Janovics Kata)
A következő fejezet megjelenése: 2011. 09. 09.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése