Fantasztikus történet 2. - 24. fejezet

__________________________________________________________________________________

Mikor Taylor meglátta számonkérő pillantásomat, ő életének talán legszélesebb mosolyát villantotta felém, így akarva elhessegetni aggályaimat.

- Hidd el, jó leszel így! – mondta kedvesen, majd tekintete az utca másik oldalára siklott és hirtelen elkomorult. – Ezeket mindenhová oda eszi a fene?

Dörmögte az orra alatt halkan és én nem tudtam, pontosan kikre céloz éles megjegyzésével. A fanatikus, mindig nyomában loholó, rajongókra vagy a pofátlanul tolakodó papparazzikra. Bár nekem édesmindegy volt, hiszen a szokatlan helyzetben, így is úgy is kényelmetlenül éreztem magam. Aztán Taylor minden átmenet nélkül szorosan mellém lépett, úgy hogy testével amennyire csak tudott, takarjon a ránk irányuló kameráktól és az avatatlan pillantásoktól, majd határozottan megfogta a kezem és a szemembe nézett.

– Tökéletes vagy! – mondta elragadtatva és kedvesen mosolygott rám. - Le fogod venni őket a lábukról!

Egy csókot nyomott a fejem búbjára és erre már nem tudtam mit mondani. Csak szerettem volna, ha optimizmusa rám is átragadna. Miközben Taylor kezét görcsösen szorongattam, szorosan összesimulva mentünk az étterembe és  hirtelen meghallottam, ahogy a hátunk mögött megint kattogni kezdett a fényképezőgép.

Az étterem ajtajában Will Smithbe futottunk és ekkor tudatosul bennem végleg, hogy Taylor nem egy hétköznapi helyre hozott.

- Hogy vagy haver? – nyújtotta kezét széles mosollyal az arcán Taylor felé Smith, amit Tay ugyanolyan széles mosollyal fogadott el.

- Helló Will!

- Mikor látunk megint egy új filmben? – érdeklődött barátian, de Taylor válaszát meg sem várva figyelme hirtelen rám irányult, és mint aki csak akkor vett észre, mosolyogva biccentett felém. – Szép estét ifjú hölgy!

Nem találtam a hangomat és csak bólintani tudtam. Úgy tűnt nem vette észre zavaromat vagy egyszerűen nem vett róla tudomást, mert figyelme újra Taylorra irányult.

- Hé, haver ne csináld ezt! A gyerekeim rongyosra rágják a fülemet, hogy mikor lesz már az új filmed bemutatója! – mondta baráti korholással Smith, mire Taylor hangosan és szívből kacagni kezdett.

- Megígérem, hogy a bemutatón ott lesztek!

- Na, csak ezt akartam hallani!

Válaszolta Will Smith, majd újból melegen kezet fogtak és búcsúzás után utunkra engedett.

Az étterembe lépve Taylor arcán még mindig ott volt az a letörölhetetlen széles mosoly és látszódott rajta, hogy egy pillanatra elkalandoztak a gondolatai. Csak akkor ocsúdott fel megint mikor a hostess elénk sietve megszólított bennünket.

- Mr.Lautner, a barátai az asztalnál várják…

Már messziről észrevettem őket, ahogy a filmekből, újságokból és a tévéből jól ismert páros, szélesen mosolyogva és integetve várták, hogy végre az asztalhoz menjünk. Mikor oda értünk Taylor a páros mindkét tagját barátian üdvözölte és melegen összeölelkezett velük, majd hirtelen rám irányult a figyelem és vizsgálódó szempárok kereszttüzében találtam magam.

Ott álltam Robert Pattinsonal és Kristen Stewart szemben és elállt a szavam.

- Azt hiszem Robot és Kristent nem kell bemutatnom neked… - kezdte mosolyogva Taylor és látszódott rajta, hogy teljesen elégedett a meglepetésével, amit nekem okozott. De mielőtt folytathatta volna Rob rám mosolygott és halkan, de határozottan félbeszakította.

- És a hölgyet sem, hiszen annyit meséltél már róla… - mondta és közben olyan leplezetlen, mélyreható és vizsgálódó pillantással mért végig, hogy zavartan elpirultam.

Egy röpke pillanatra aggodalom fogott el, hogy Taylor elmondta nekik, annak a szörnyű napnak a történéseit és újból beszélnem kell majd róla, de mikor kedvesemre néztem, tekintetéből láttam, hogy ettől nem kell tartanom.

Tekintetem visszasiklott Robra, akinek pillantásából mintha soha nem múló gyengédség sugárzott volna és kissé enyhült a szorongásom. Mindketten melegen üdvözölte, megöleltek és megcsókolták az arcom és érezhető volt a felém áradó kedvességük. Aztán leültünk az asztalhoz és lassan elkezdődött az ismerkedés.

Azonban hiába volt minden kedvességük és közvetlenségük, én nem tudtam feloldódni a társaságukban. Szinte sokkoló volt számomra ez a hirtelen találkozás, nem voltam felkészülve rá. Hiába próbáltak kérdezgeti, hiába érdeklődtek felőlem, én csak ott ültem szorosan hozzásimulva Tayhoz és az asztal alatt görcsösen szorítva a kezét, tőle vártam támogatást. Többnyire csak tőmondatokban válaszoltam a feltett kérdésekre és Taylorra hárult a feladat, hogy bővebben válaszoljon helyettem.

Mikor látták, hogy zavarom nem enyhül, más témákról kezdtek beszélgetni. Forgatásokról, rendezőkről, más színészekről és közszájon forgó pletykákról. Bár a témákhoz nem tudtam hozzászólni, mert nem voltam érintett egyikben sem örültem, hogy végre nem én vagyok az érdeklődés középpontjában. Hallgatva beszélgetésüket, végre volt bátorságom jobban szemügyre venni őket.

Kristen és Rob… a magánéletben nagyon kedves párost alkottak. Még a vak is látta mennyire odáig vannak a másikért. És azt is, hogy mennyire kiegészítik egymást és a híresztelések ellenére, mennyire összetartoznak. Szinte sütött róluk a szerelem. Ahogy lazán kortyolgatták a borukat és felváltva szívták a cigijüket. Ahogy egymásra néztek, ahogy egymáshoz értek, ahogy fogták egymás kezét vagy éppen csókot váltottak. Szerettem volna, ha én is képes lennék erre, ha én is így összetartozhatnák Taylorral a mindennapokban és a nagy nyilvánosság előtt. De most is csak azt éreztem, hogy nincs helyem Tay sztárvilágában.

Azonban mielőtt végképp átadhattam volna magamat az önsajnálatnak, egy fiatal fiú termett az asztalunknál és kisfiús hangjával vonta magára társaságunk figyelmét.

- Helló mindenkinek! – mondta hatalmas elánnal és társaságunk minden tagja szinte egyszerre pillantott rá.

- Justin… - bökte ki Kristen meglepetten. – Te itt? Azt hittem koncert turnén vagy!

- Visszajöttem a jótékonysági rendezvény miatt! – mondta szélesen mosolyogva és Kristenre kacsintott. – A női rajongóimat nem hagyhatom cserben!

Miközben Robot és Taylort külön-külön üdvözölte, nekem csak ekkor esett le…

Justin Bieber áll előttem.

Taylor közben nem állhatta meg szó nélkül, hogy kissé gúnyosan ne jegyezze meg.

- Hát, ebbe az étterembe már bárkit csak úgy beengednek?

De Justin elengedte a csipkelődő megjegyzést a füle mellett. Figyelme rám irányult és elkerekedett szememet látva bizonyára félre is értette csodálkozó tekintetemet.

- A hölgyet még nem ismerem… - mondta szélesen mosolyogva, majd teátrálisan kezemért nyúlt és gyengéden egy csókot lehelt rá. – Justin Bieber… szolgálatára.

Taylor elkerekedett szemmel, hihetetlenkedve nézett rá, Rob alig bírta leplezni mosolyát, de Kristen nem állhatta meg szó nélkül.

- Te honnan veszed ezeket? – fintorgott mosolyogva.

Justin nem vesztette el az önbizalmát és még a kezem felett hamiskás mosollyal Rob felé biccentett.

- Egy igazi, hamisítatlan angol úriembertől! – majd lekicsinylő pillantással nézett Tay-ra. – Hát nem is egy elfuserált vérfarkastól!

Majd válaszra sem várva újra felém pillantott. Figyelme rám irányult és kezemet még mindig kezében tartva mélyen belenézett a szemembe.

- Mondták már magának, hogy milyen szép a szeme?

Kristen és Rob alig bírták visszafojtani kuncogásukat. Én pedig hirtelen úgy éreztem, hogy ezt nem állhatom meg szó nélkül.

- Hát, ilyen angol úriember és elfuserált vérfarkas átkötéssel… még nem!

Félszemmel láttam, hogy Kristen és Rob már szinte szenved a nevethetnéktől. Azonban úgy látszott Taylor megelégelte Bieber leplezetlen nyomulós viselkedését. Kissé morcosan nyúlt a kezemért és magához húzta.

- A hölgy velem van! Úgy hogy jobb, ha elfelejted, hogy találkoztatok!

Úgy tűnt ez azonban csak olaj volt a tűzre, mert az ifjú popcsillag lendületbe jött.

- Csak nem attól tartasz, hogy elhódítom tőled? – kérdezte kihívóan.

- Nem. – húzta félre a száját kelletlenül Tay, majd egyenesen és kihívóan belenézett Bieber szemébe. - Inkább attól, hogy halálra untatod!

Kristen és Rob most már hangosan kuncogni kezdtek, Taylor és Justin szokásos csipkelődését látva. Soha nem múlt el úgy egy találkozó, hogy ezt ne játszották volna le és talán ebből származott az a pletyka is, hogy rosszban vannak.

Azonban Tayloron most látszódott, hogy ezúttal nincs ínyére a dolog és Rob jobbnak látta, ha közbeavatkozik.

- Justin. – szólt halkan magára vonva a fiatal fiú figyelmét. – Azt hiszem az inkább a gond, hogy ennyi tesztoszteron már nem fér meg egy asztal mellett!

Kedvesen mosolygott és úgy tűnt célozgatására Bieber veszi a lapot. Azonban az ifjú popcsillag nem szeretett volna vesztes pozícióból búcsút venni.

- Akkor én megyek, mert nem szeretném megváratni a rajongóimat! A jótékonysági gálán találkozunk!  – majd Tayhoz intézte szavait. – Majd vigyázz, nehogy eltapossanak a rajongóim, mert nem biztos, hogy észrevesznek téged.

Mondta önelégült mosollyal az arcán, majd minden átmenet nélkül elment az asztalunktól.

Kristen és Rob szeme elkerekedett a meglepetéstől és hangos nevetésben törtek ki. Taylor azonban nem nevetett. Tekintetét leszegezve, komor ábrázattal bámulta az asztalt és hihetetlenkedve ingatta a fejét.

- Könyörgöm… mondjátok, hogy elment!

- Elment… - nyögte ki Kristen nevetés közben. –  Pedig jó fej srác…

- De nem ma… - tette hozzá Taylor, majd egyenesen barátaira nézett. – Ha valaha is így viselkednék, lőjetek le!

Aztán nem bírta tovább tartani a komolyságát és mindannyian nevetni kezdtünk. Az este további részében már én is felszabadultabban viselkedtem és ezért hálával tartoztam Justin Biebernek.

A vacsora végén mikor búcsúzkodtunk Kristen váratlanul megadta a telefonszámát és felajánlotta, hogy hívhatom. Azt is felvetette, hogy elmehetnénk együtt majd egy csajos napot tartani, mikor a pasik nem lesznek velünk. Látszódott rajta, hogy komolyan gondolja és nem csak a levegőbe beszél. Egész este semmi sztár allűr, semmi nagyképűség… Kristen és Rob meghódította a szívemet.

Hálás voltam Taylornak ezért az estéért… és az érzésért, hogy újra felhőtlenül boldognak és felszabadultnak éreztem magam…

Mikor haza értünk mind a ketten nagyon jó hangulatban voltunk és bár nem ittunk alkoholt, fel voltunk dobva. Taylor leparkolt a kocsifelhajtónkon, de ezúttal nem engedett el egyedül. Velem tartott a házba és én nem voltam ellene.

Ahogy az előszobába léptünk, becsukódott mögöttünk az ajtó és ránk borult a félhomály, Tay mintha csak erre várt volna. Szinte azonnal értem nyúlt, gyengéden erőszakkal megragadott, majd hátamat a falnak támasztva testével odaszegezett és szenvedélyesen ölelni és csókolni kezdett. Első meglepetésemben szinte megdermedtem. Majd lassan ráeszméltem, hogy a szeretett férfi karjaiban vagyok, ő csókol engem… Gyengéden átkaroltam, hozzásimultam és visszacsókoltam.

Csak ő volt és én… meg a csók, mely zsongással töltötte be az egész testem. Éreztem az ereimben lobogva száguldó vér lüktetését és fülemben hallani véltem szívem dobbanását. Miközben egyre szenvedélyesebbek lettünk és Taylor forró ajkai tüzes csapdaként tartották fogva ajkaimat, keze lassan felfedező útra indult és bejárta testem különböző porcikáit.

De valami hiányzott… Hiányzott belőlem az a vágy, mely teljessé tudta volna tenni a pillanatot és a kapcsolatunkat. Hiába voltam odaadó, Taylor megérezte rajtam, hogy még mindig visszariaszt a gondolat. Lassan abbahagyta a csókot és fájdalmasan nyüszített a nyakamba.

- Neeeeee…

Nem húzódott el tőlem. Teste a testemnek feszült, arcát a nyakamba fúrta úgy, hogy forró lehelete a bőrömet égette.

– Annyira kívánlak… - szakadt fel belőle fájdalmasan egy sóhajtás kíséretében.

Egy hosszú percig nem történt semmi. Csak álltunk ott némán. Taylor a nyakamba szuszogott, én pedig csak öleltem őt és így vártuk, hogy vágya csillapodjon. Aztán kissé hátrább húzódott tőlem, éppen csak annyira, hogy a szemembe tudjon nézni és hosszú tűnődés után, halkan megkérdezte.

- Meddig kell még várnom rád?

Száguldoztak bennem a gondolatok és az érzések, de csak egyet tudtam fájdalmas szomorúsággal kinyögni.

- Nem tudom…

Miután Taylor távozott, zaklatottan tértem nyugovóra. Aznap este újból bizonytalanság lett rajtam úrrá.

Vajon Taylor meddig képes még várni rám? Kitart mellettem? Vagy keres olyan lányt, aki hajlandó a kedvére tenni? Hiszen csak ki kellett nyújtania a kezét és nők milliót kaphatja meg.

Ezek a kétségekkel teli félelmek úgy kúsztak be gondolataimba, mint kígyó a házba… hangtalanul és veszélyesen. Szívem köré tekeredve, fogait belém mélyesztette és miközben mérge lassan elterjedt bennem, belülről kezdett emészteni...

Reggelre tovaszálltak az éjszakai kusza és nyugtalan gondolataim. Kipihenten ébredtem és megint az esti találkozó hangulatában éreztem magamat. Aznap suli volt, de nem foglalkoztatott különösebben, hiszen 10 centivel a föld felett jártam boldogságomban. Éreztem, hogy jó úton haladok a felé, hogy megint a régi önmagam tudjak lenni.

Miközben készülődtem, sietve majszolni kezdtem a reggelimet és valahogy a kezembe akadt a reggeli újság. Magam sem tudom miért, bár nem volt szokásom, úgy döntöttem bele olvasok.

Mikor a címlapjára pillantottam, döbbenten dermedtem meg és elakadt a lélegzetem. Az újság elején hatalmas fotó volt melyen Taylor és én szerepeltünk. Bár az arcom nem volt jól kivehető, mégis tudtam, ha valaki jól megnézi, rám ismerhet. A cikk felett pedig öles betűkkel ez állt:

„Taylor Lautner becsajozott! De vajon ki ez a lány?”

Első reakcióm az volt, hogy iszonyúan megijedtem, majd az újságot sietve a táskámba rejtettem a szüleim elöl és csak reménykedtem abban, hogy még nem látták meg. A gyomrom görcsberándult és paranoid félelem tört rám. Legszívesebben ki sem tettem volna a lábamat otthonról és még iskolába sem mentem volna. De rövid idő múlva indulnom kellett.

Magam sem tudom miért, de csak úgy léptem ki a házból, hogy előtte körülkémleltem az utcán. Nem tudtam kitől vagy mitől kéne tartanom, de ösztöneim azt súgták, hogy jobb az óvatosság. Mikor nem láttam semmi gyanúsat, végre rávettem magam, hogy lépteimet szaporázva elinduljak…

Hirtelen megcsörrent a telefonom és úgy megijedtem a hangjától, hogy halkan felsikkantottam. Mikor a kijelzőjére pillantottam, megnyugvással láttam, hogy Taylor az és sietve vettem fel.

- Jó reggelt Kicsim! – hallottam meg kellemes hangját, de hiába próbálta leplezni, hangján érződött, hogy fel van dúlva. – Láttad már a mai újságot?

Kérdezte és érezhető volt, hogy nagy erőfeszítésébe kerül, hogy indulatait visszafojtsa.

- Igen… És nem örülök neki. – mondtam és hiába próbáltam titkolni, Tay megérezte a bennem lévő félelmet.

- Ne izgulj Kicsim! – kezdett rögtön nyugtatni. – Azonnal teszek valamit, hogy ez a pletykalap ne foglalkozzon többet velünk. Minden rendben lesz!

- Nagyon remélem!

- Addig odaküldjem az egyik testőrömet, hogy vigyázzon rád?

Kérdése meglepett és először nem is tudtam rá hirtelen mit mondani. Éreztem, hogy aggódik és félt, de kissé túlzónak tartottam a felvetését.

- Nem, köszönöm! – hárítottam el a felajánlást. - Azt hiszem nem lesz gond…

Azonban az iskolában sem múltak el a félelemmel teli vegyes érzéseim és a paranoiám. Miközben a tanítás folyt, próbáltam magamat meghúzni, szinte láthatatlanná válni és közben egyfolytában azon morfondíroztam, hogy vajon olvasta e már valaki a cikket, és azt figyeltem, hogy felismertek e, vagy néznek e.

Csak este tudtam megnyugodni kissé, mikor végre otthonom biztonságot nyújtó falai között lehettem megint. Jó pár nap telt el így, és mikor nem történt semmi, senki nem zaklatott a kérdéseivel vagy a megjegyzéseivel, lassan kezdtem megnyugodni.

Egyik nap mikor az iskolából hazaértem egy levél várt rám az előszobai kis szekrényen. Érdeklődve forgattam a kezemben, hiszen a mai világban már szokatlan volt, hogy valaki ezt a formáját választja a kapcsolatfelvételnek. A címzés kézírása ismeretlen volt a számomra, így érdeklődve téptem fel a borítékot és gyermeki izgatottsággal vettem ki belőle a levelet.

Mikor a papírt széthajtottam és megláttam az írást, a gyomrom hirtelen görcsberándult és elakadt a lélegzetem. Kezem-lábam remegni kezdett a hirtelen rámtört félelemtől és úgy éreztem mintha minden erőm elszállt volna belőlem. A szoba forogni kezdett velem és zihálva roskadtam a földre.

Erőtlenné vált kezemből kihullott a papír és írással felfelé a földre esett, így újból és újból eltudtam olvasni a fenyegető szavakat, melyeket George vetett papírra:

„Kurva! Ezt megkeserülöd!...”

(Kata65/Luna Lowell – Janovics Kata)

A következő fejezet megjelenése: 2011. 10. 07.