Fantasztikus történet 2 - 15. fejezet

__________________________________________________________________________________

Az alábbi fejezet, a nyugalom megzavarására képes szöveges anyagot tartalmaz.

Érzékenyebbeknek, és kiskorúaknak nem ajánlott!

A három alak egyszerre támadt Taylorra…

Tay az első rohamot határozottan és elszánt bátorsággal állta. Az egyik támadó ütése elöl könnyed mozdulattal elhajolt. A másik alakot meglepte azzal, hogy egy határozott mozdulattal megragadta az ütésre lendített baseballütőt és félbeszakította a támadást. Közben a harmadik alakot sem tévesztette szem elöl és egy jól irányzott rúgással a földre kényszerítette. Ezután figyelme újból arra irányult, akinek az ütőjét fogta és egy erőteljes lendülettel belefejelt az alak elképedt arcába.

A támadókat láthatóan meglepte és összezavarta prédájuk ellencsapása. Kissé hátrébb húzódva, vérző orral, sajgó porcikával méregették Taylort és látszódott rajtuk, hogy összeszedve magukat újabb támadásra készülnek.

Hirtelen eszembe jutott a mobiltelefonom és remegő kézzel kezdtem kutatni a lábamnál heverő táskámban. Természetesen egy igazi női táska volt... nem lehetett semmit megtalálni benne elsőre.

Eközben az autó mögül érkező támadók a kocsi utas felöli ajtajához értek és elkezdték feszegetni. Mikor rádöbbentek, hogy zárva van, dühösen rúgtak bele az ajtóba, majd az ablakot kezdték verni. Miközben alig tíz centire tőlem az alakok a kocsi ablakát verték, idegesen pillantottam ki a szélvédőn és tekintetem Tayra szegeződött.

Három támadója újult erővel rontott rá és úgy tűnt, ezúttal jobb összhangban vannak. Taylor hiába volt jártas a küzdősportban, hamarosan meg lett az eredménye az összehangolt támadásnak. Fájdalmasan kiáltott fel, mikor az egyik ütés, majd egy rúgás is eltalálta. Majd még egy... és még egy…

Rövid idő múlva Taylor láthatóan sebesülten és harcképtelenül került a földre és én kétségbeesetten sikoltottam fel, mikor a földön fekve az alakok tovább ütlegelték és rugdosták.

- Neeee… neeee…! – kiabáltam torkom szakadtából. – Ne bántsák!

Még elszántabban kutattam a táskámban és végre a kezembe akadt a telefon. Remegő ujjal nyomtam rá a gyors tárcsázásra. Hallottam a gépi dallamos pittyegéseket, ahogy elindult a hívás… de a következő pillanatban hatalmas robbanással betört az anyósülés ablaka.

Milliónyi apró üvegszilánk záporozott rám és én sikítva próbáltam meg a kezeimmel védeni magamat. Még fel sem ocsúdhattam első ijedségemből, sikoltásom hangja még el sem enyészett, mikor egy erős kéz belemarkolt a hajamba és annál fogva elkezdett kiráncigálni a törött ablakon keresztül. A durva alak nem kegyelmezett. Éreztem a fájdalmat a fejemen, ahogy majd kitépi a hajamat, éreztem a ruhámat és a bőrömet szaggató ablakszilánkok éles karcolását és megéreztem a vérem forróságát, ahogy lassan előbuggyantak a sebeimből.

Képtelen voltam abbahagyni fájdalmas és kétségbeesett kiáltozást, mert a félelmem teljesen eluralkodott rajtam. Csak amikor a földön húzva odavonszoltak a félholtra vert Tayhoz és mellélöktek… csak akkor hagytam abba.

Miközben záporozni kezdtek a könnyeim, remegő kézzel próbáltam rávenni Taylort, hogy életjelet adjon, megmozduljon vagy rám nézzen. Azonban izmos teste élettelenül hevert a földön.

- Állatok! - kiáltottam gyűlölködve az alakok felé. - Rohadjatok meg!

Támadóink azonban hangos és gúnyos röhögésben törtek ki.

- Georgenak igaza volt! – mondta az egyik, gúnyos mosollyal az arcán és egyenesen rám szegezve a tekintetét, kajánul méregetni kezdett - Tüzes kis szuka!

Elképedtem. A döbbenettől még a könnyeim is elapadtak és egy pillanatra elállt a lélegzetem. Hihetetlenkedve kérdeztem vissza.

- George...?

- Igen drágám…! - mondta a másik alak, miközben közelebb hajolt és gúnyos mosollyal az arcán jelentőségteljesen nézett bele a szemembe. - George rajtunk keresztül üdvözöl....

Hirtelen forogni kezdett velem a világ. George…

Ezzel akarta bizonyítani, hogy keze még a fogdából is elér és még mindig hatalma van felettem. Tudtam, hogy ha haverjai is olyanok, mint ő… Taylorral nem sok jóra számíthatunk. Valamit tennem kellett. Időt kellett nyernem.

- A rendőrség hamarosan ide jön! - kezdtem fenyegetőzni. - Ezt nem ússzátok meg...

Szavaim azonban nem ijesztették meg az alakokat.

Támadóink még jobban kezdtek nevetni, majd az egyikük gúnyos röhögéssel az arcomba lihegett.

- Milyen rendőrök, szépségem? Kinyomtuk a telefonod! Az úton pedig ilyenkor egy lélek sem jár...

Megsemmisültem. Ha igaz, amit állít….

Az alak hirtelen megragadta a nyakam, majd hozzám hajolt és nyelvét tolakodóan számba csúsztatta. Próbáltam ellenkezni a kezemmel, rúg-kapáltam mire kelletlenül elengedett és kicsit távolabbról fürkészni kezdett. Aztán pár másodperc elteltével egyik társához fordult.

- Térítsd magához a sztárocskát és kötözd a fához! - mondta gúnyosan, majd ismét rám nézett. – Nehogy lemaradjon a műsorról!

Kajánul röhögött és engem hirtelen, félelemmel teli érzés fogott el.

Jobban kezdtem reszketni, mint azelőtt. Tekintetem Taylorra siklott, akit a földön húzva, egy fához vonszoltak és durván kikötötték. Tay több sebből vérzett, ajka fel volt repedve, szemöldöke szétnyílt, arcán végigfolyt a sebeiből szivárgó vére és még kitudja milyen sérülései voltak, amit nem láttam. Szívem összeszorult a látványtól. Aztán mikor szemeit lassan nyitogatni kezdte, megkönnyebbültem lélegeztem fel, hogy él.

Mikor magához tért, pillantásunk szinte azonnal egybefonódott. Mindkettőnkön látszódott, hogy örülünk, amiért a másikat életben látjuk. Pár pillanatig elvesztünk egymás tekintetében és mintha megszűnt volna körülöttünk a világ. Csak bámultunk egymás szemébe és nem vettünk tudomást a bennünket ért szörnyűségről. Annyi érzést még soha nem láttunk egymás pillantásában és soha nem éreztünk, mint akkor. Semmi nem számított, csak mi ketten és az egymás iránti érzéseink.

Az alakok azonban durván kiszakítottak a gondolataimból és érzéseimből, és az egyikük Taylor elé rángatott.

- Most egy kicsit elszórakozunk! – mondta az az alak, aki az előbb olyan erőszakosan megcsókolt, a többiek pedig nevetni kezdtek.

Vészjósló szavaira jeges félelem kúszott végig rajtam és mikor a szemébe néztem már tudtam, hogy mire készül. Kétségbeesetten kaptam pillantásom Taylorra. Tekintetem felért egy segélykiáltással és láttam ő is tudja, mi készül. Hirtelen minden izma megfeszült a dühtől.

- Megöllek, ha hozzá érsz! – kiabálta magából kikelve.

Majd, mint egy megvadult vadállat, minden erejével szabadulni akarta fogságából. Nem törődve saját testének épségével tépni és szaggatni szerette volna alkalmi béklyóját, de csak azt érte el, hogy az erős kötél egyre mélyebben vágott bele a húsába és egyre több sebet ejtett a testén.

- És hogy akarod megakadályozni? – kérdezte az alak gúnyolódva és társaival együtt hangosan röhögtek.

Kétségbeesetten figyeltem Taylor tehetetlen vergődését, hallottam dühös üvöltéseit és abban reménykedtem, hogy valami csoda folytán kiszabadul, és a segítségemre siet. Közben pedig szinte bénultan tűrtem, hogy az alak a földre lökjön. Miközben társai egyre hangosabban röhögtek, erőteljes alakjával fölém tornyosult, majd testével rám nehezedve a földnek szegezett. Erőszakosan csókolni és fogdosni kezdett és ekkor valahogy megtaláltam végre az erőmet. Ellenkezni kezdtem… Testemet dobálva, karmolva, rúg-kapálva próbáltam megszabadulni tőle és ez feldühítette.

- Maradj te szuka! – kiáltotta dühösen, majd olyan erővel ütött meg, hogy majdnem elvesztettem az eszméletemet.

Az ütés erejétől szédültem és szinte kábult voltam, de láttam ahogy az alak ingerülten intett fejével két társának, akik a segítségére siettek. Miközben gombolni kezdte nadrágja sliccét, társai kaján röhögés közepette lefogták a kezemet és a lábamat. Aztán az alak a lábaim közé nyomult, majd dühös élvezettel kezdte tépni és szaggatni rólam a ruhát.

Rémülettel telve, velőtrázó sikoltás szakadt fel a torkomból, de befogták a számat. Így csak egy elfojtott nyüszítést hallattam, mikor az alak vadul és erőszakkal…. belém hatolt.

- Neeeeeee…! – kiáltott fel kétségbeesett artikulátlan üvöltéssel Taylor.

Miközben tehetetlenül kellett tűrnöm, hogy az alak ágyékának mindenegyes döfésével mély sebeket ejtsen a testemben és a lelkemben, lassan eleredtek a könnyeim. Hallottam, ahogy Tay szinte tébolyultan üvöltve próbált még mindig szabadulni, de tehetetlen volt.

Könnyeimen keresztül ránéztem és tekintetünk összekapcsolódott…

Taylor a szemembe nézve meglátta, kíntól gyötört, összetört lelkemet, mely darabokban volt. És ekkor összeomlott. Abbahagyta az ellenkezést és már nem kiabált. A fához kötözve megsemmisülten, összeroskadva ült és kénytelen volt tehetetlenül nézni, ahogy az alak megerőszakol. Tekintete fájó ürességgel meredt rám miközben láthatóan felemésztette az önvád, hogy nem tud megvédeni.

Lelke együtt halt az enyémmel… és lassan eleredtek a könnyei.

Mindketten sírtunk…

Óráknak tűnt, míg az alak kedvét lelte bennem. Mire végzett és társai végre elengedtek, valami meghalt bennem. Néma zokogás rázta a testem és fájdalmasan gömbölyödtem össze a földön. A megalázottság és szégyen keveréke szorította össze a szívemet és legszívesebben meghaltam volna abban a pillanatban.

Talán még más tervük is lett volna velünk, de egy közeledő autó fényszórója megtörve a sötétséget bevilágított a fák közé és támadóink rövid tanakodás után, jobbnak látták, ha kereket oldanak. Pár pillanat múlva már nyomuk sem volt.

Miközben lassan eleredt az eső, csak mi maradtunk ott Taylorral… meggyötörten, összeverve és lelkünkben megnyomorítva.

Fájdalmamon és könnyeimen keresztül láttam, ahogy a közeledő jármű lelassított és kiszállt belőle egy férfi. Érdeklődve járta körbe az út közepén álló elhagyatott és összetört autónkat, majd mikor meglátott bennünket a fák között azonnal odasietett. Miközben tárcsázni kezdte a 911-et, először engem nézett meg, majd Taylorhoz ment és eloldotta a fától.

Tay lassú mozdulatokkal, megtörten mászott mellém, majd egymásba keresve támaszt, szorosan összekulcsolódtak a kezeink és elvesztünk egymás tekintetében. Szavak nélkül is értettük egymást és könnyek nélkül zokogott a lelkünk. Úgy tűnt azonban, hogy Taylor ereje a végére ért, mert pár pillanat múlva élettelenül terült el a földön. Hangosan felzokogtam…

A segítségünkre siető férfi azonnal Taylor mellette termett és szakszerű mozdulattal vizsgálni kezdte.

- Csak elájult…. – mondta, miközben bíztató pillantással nézett rám, majd visszament az autójához.

Testem szinte megállíthatatlanul remegett az elszenvedett traumától és a bőrömre záporozó hideg esőcseppektől. Kábult sokkos állapotomon keresztül lassan elszűrődött hozzám a közeledő mentő és a rendőrautók szirénájának vijjogása.

Nem sokkal később idegen emberek sürgölődtek körülöttünk… valaki betakart egy pokróccal… majd szakértő kezek a mentőautóba tettek…

Ekkor azonban a testem hirtelen feladta a harcot és lassan elhomályosult a világ...

(Grettta – Nagy Gréta/Kata65 – Janovics Kata)

A következő fejezet megjelenése: 2011. augusztus 05.