__________________________________________________________________________________
Letaglózva álltam. Nem tudtam elhinni azt, ami a szemem elé tárult.
Dühömet mérhetetlen csalódás váltotta fel. Úgy éreztem mintha mindketten megcsaltak volna, csak mindketten másképpen. Taylor a szerelmemet, Robert pedig a barátságunkat csalta meg azzal, hogy összetűzésükkel elrontották a számomra oly’ fontos fellépést.
Talán mindketten megérezték a közelségemet, mert hirtelen, mintha parancsszóra történne, elhallgattak és rám kapták a tekintetüket. Nem tudtam mit tenni, csak álltam ott és kérdő tekintetemmel, hol az egyikre, hol a másikra néztem és magyarázatot vártam.
Azonban a két kakaskodó fél hallgatott. Szégyenlős kisfiúkká változtak, és már eszük ágában sem volt tovább folytatni a vitát. Rob bűntudatosan sütötte le a szemét és oldalra pillantva kerülte a tekintetemet. Taylor azonban az első megszeppenés után egyenesen belenézett a szemembe és szúrós pillantással mért végig. Olyan dühös és rideg volt a tekintete, hogy beleborzongtam. Amikor pedig hátat fordított nekem és elviharzott a teremből, még én éreztem magam rosszul és megalázottan szégyenkeztem.
Néztem utána és a lelkem és a szívem mérhetetlen fájdalommal telt meg. Szomorúan gondoltam arra, hogy az egykoron oly’ nagy szerelmünk már a múlté és már nem tudtuk mást nyújtani egymásnak, mint fájdalmat.
Elkeseredett gondolataimból Robert zökkentett ki, aki a nézelődő tömeggel nem foglalkozva hozzám lépett és gyengéden megfogta a karom.
- Minden rendben? – érdeklődött halkan és hangjában aggodalom csengett. – Sápadt vagy…
Még az előző gondolataim és érzéseim hatása alatt, kábán néztem rá és pár másodpercbe beletelt, amíg válaszolni tudtam neki.
- Semmi baj… - mondtam halkan, de a következő pillanatban eszembe jutott mit is akartam eredetileg és szinte letámadtam Robertet. – De mi a fenét keresel itt… és mi a franc volt ez az előbb már megint, Tay és közted?
Rob nem válaszolt. Gondterhelten sóhajtott és fáradt grimaszt vágott.
- Nem volt jó ötlet… - dünnyögte az orra alatt bosszúsan.
- Mi nem volt jó ötlet? – értetlenkedtem és már kezdtem kijönni a sodromból. – Beszélj egy kicsit érthetőbben!
- Kristen úgy gondolta jó ötlet, ha szól Tay-nak a versenyedről... talán eljön. – kezdte Rob és én csüngtem minden szaván azért, hogy végre megértsem őt. – Így is tett, de Taylor kategorikusan kijelentette, hogy nem fog eljönni. Aztán Kristen elment forgatni, nekem pedig volt egy kis időm és arra gondoltam, ha Taylor nem is… én megnézem a versenyedet, mert még soha sem láttam…
Robert elakadt és bűntudatosan nézett rám.
- Tudom megbeszéltük, hogy nem találkozunk… - szabadkozott. – De annyira kíváncsi voltam és úgy gondoltam titokban nézlek meg. Azonban Taylor mégis eljött és mikor meglátott… megint félremagyarázta a helyzetet.
Döbbenten hallgattam Robert beszámolóját és ezektől a fatális véletlenektől és félreértésektől kezdtem egy kissé besokallni.
- Tényleg nem volt jó ötlet… – fakadtam ki és nem is próbáltam leplezni csalódott dühömet. – És ha már így elrontottátok Taylorral a versenyemet… te is elmehetsz!
Nem vártam meg, hogy Rob válaszoljon, sarkonfordultam és határozott léptekkel indultam meg az öltözők felé. De a következő pillanatban megtorpantam és mind, akinek épp eszébe jutott valami, visszafordultam.
- Nem lenne itt az ideje, hogy tisztázzátok Taylorral kettőtök dolgát és végre kibéküljetek? – kérdeztem, majd nem kis éllel még hozzátettem. – Jobb lenne mindenkinek!
- Azt hiszed, most szóba állna velem... azt hiszed, most meghallgatna? – tette fel a kérdést csalódottan Rob. - Te nem tudod milyen az, amikor egy férfi dühét a tesztoszteron szítja!
- Igazad van… azt nem! Csak azt látom, hogy az egykori barátok már nem beszélnek egymással és ölre mennek a semmi miatt.
Megint sarkonfordultam és tovább folytattam az utam, de Rob utánam kiáltott.
- És ti? – kérdezte indulatos éllel a hangjában. – Ti miért nem beszéltek… és miért nem tisztázzátok a dolgaitok?
Dühösen torpantam meg, de nem fordultam felé. Röpke hezitálás után azonban indulatosan siettem vissza mellé.
- Nincs mit megbeszélnem vagy tisztáznom Tayal! – vágtam oda határozottan.
- Tényleg? – színlelt meglepettséget Rob, majd gyilkos komolyság ült ki az arcára. – Én pedig úgy gondolom, hogy nektek is legalább annyira fontos lenne elbeszélgetnetek, mint nekünk!
Egy hosszú percig csak álltunk ott, egymásra szegezett szúrós tekintetünkkel és nem beszéltünk. Rob volt az, aki először ébredt rá, hogy értelmetlen vitánknak egyre nagyobb közönsége van és zavart mosoly futott át az arcán.
- Mit csinálunk? – kérdezte szinte suttogva és hihetetlenkedve ingatta a fejét. – Miért veszekszünk?
- Nem tudom… - ingattam a fejem én is és szégyelltem magam a történtek miatt.
- Jobb lesz, ha én most megyek… - szabadkozott Rob, majd miután röpke csókot lehelt a hajamra és futólag megszorította a kezem, zavartan kezdett hátrálni. – Majd máskor tisztázzuk ezt a dolgot… ha majd nem lesz ekkora nézőközönség.
Csak egyetérteni tudtam vele és bólintottam. Miközben azt néztem, hogy Rob hogyan próbálja átvágni magát az autogrammért és közös fotókért könyörgő rajongók között, Kyle a gondjaiba vett és mielőtt a tömeg figyelme rám irányult volna, sietve elvezetett az öltözők felé…
Bár a versenyt nem sikerült megnyernünk, a dolog nem vette el a kedvünket. Inkább az aggasztott mindannyiunkat, hogy a suli után szét fog széledni a már jól összeszokott társaság és nehéz lesz folytatni a táncot.
Azonban mikor kiderült, hogy Kyle és én ugyanabba a suliban fogjuk folytatni a tanulmányinkat Alex azzal az ötlettel állt elő, hogy vegyük fel a helyi tánctanárral a kapcsolatot és ott folytassuk tovább a próbákat és a versenyekre való felkészülést. Meg is tette a megfelelő lépéseket a mostani tánctanárunkkal együtt és rövid idő múlva meg is érkezett az értesítés, hogy semmi akadálya nincsen a dolognak.
Mikor elérkezett a szalagavató időpontja, már minden levolt tisztázva és az After Prom-on Kyle-al már felszabadultan tudtunk bulizni. Nekem mintha egy kissé jobban sikerült volna, mint ahogy számítottam rá…
Miután ittam pár pohárkával és felcsendült Miley Cyrus – „Who Owns My Hart” című száma, én a táncolók közé perdültem és hirtelen elvesztettem az idő, és a valóságérzetemet. Egy idő múlva arra eszméltem, hogy Kyle próbál kirángatni a friss levegőre, hogy kissé magamhoz térjek a részegségből.
De én nem akartam. Jól éreztem magam, úgy ahogy voltam. Felejteni szerettem volna. Mindazt a rosszat, ami velem történt az utóbbi években, mindazt a fájdalmat és csalódást, mindazt a borzalmat, amit átéltem… amit túléltem. Elakartam felejteni... mindent. Még a Tayhoz fűző szerelmemet is.
Azt hittem ez a legjobb módja. Azonban mikor másnap reggel, az esti bulin viselt ruhámban tértem magamhoz az ágyban és az iszonyú fejfájás tört rám, már nem is tűnt olyan jó ötletnek.
Még alig ébredtem fel, a fény bántotta a szememet, de így is érzékeltem, hogy egy alak ül az ablakomban. Riadtan pattantam fel az ágyból és a szememet erőltetve próbáltam felismerni ki az és vajon mik a szándékai… Aztán hirtelen felismertem Kyle-t, aki ugyanúgy, mint én még az előző napi ruháját viselve, hanyag testtartással ült az ablak belső párkányán és mosolyogva engem nézett.
- Jó reggelt! – köszöntött frissen, mint aki az egész éjszakát átaludta.
- Jó reggelt. - dörmögtem kelletlenül az orrom alatt és visszahuppanva az ágyamra, irigyeltem a frissességéért. – Mikor jöttél?
- El sem mentem… - mondta hetyke mosollyal az arcán. Majd odasétált hozzám, lezser mozdulattal az ágyra vetette magát és miután megtámasztotta kezén a fejét, még hozzátette. – Őriztem az álmod.
- Micsoda? – kérdeztem értetlenkedve és gyanakodva ráncoltam a homlokom.
- Tudod olyan nagyon bevoltál állítva, hogy úgy döntöttem minden ellenkezésed ellenére hazahozlak. – magyarázta kaján ábrázattal és le sem tagadhatta elégedettségét. – Ez a döntésem és az, hogy nem éltem vissza a helyzettel olyannyira elnyerte szüleid tetszését, hogy hálálkodásuk mellett bizalmukat is elnyertem. Így mikor azt javasoltam, hogy ők nyugodtan aludjanak, én majd veled maradok és vigyázok rád, minden zokszó nélkül belementek. Így, itt töltöttem veled az éjszakát.
Meglepett és döbbent voltam. Nem akartam elhinni, hogy annyira lerészegedtem, hogy semmire nem emlékszem, azt pedig végképp nem, hogy a szüleim ennyire manipulálhatók legyenek.
- De nem kell megijedned… semmi nem történt. – mondta Kyle, majd meglepett és értetlen ábrázatomat látva, ha lehetett még szélesebben vigyorgott.
- Nem vagyok ijedős. – mondtam halkan, de ő eleresztette a füle mellett a megjegyzésemet.
– Én is aludtam egy kicsit a fotelba Majd azon agyaltam, hogy mi lenne, ha a fősulinál együtt keresnénk szállást…
- Hogy… mi? – ráztam értetlenül a fejem. – Kicsit sok az információ így ébredés után.
- Tudod… a fősuli… - kezdte magyarázni Kyle.
- Még kómás vagyok az ébredéstől és a másnaposságtól… - húztam fel az orromat. – … nem hülye!
- Oké. – ült fel Kyle az ágyon és láthatóan élvezte a helyzetet, mert belelkesülve folytatta. – Nos, arra gondoltam, hogy kibérelhetnénk közösen egy lakást vagy házat, akár többen is, így nem kell a mocskos és korlátok közé záró koleszban laknunk.
- Én és te… egy fedél alatt? – kérdeztem és hangomban nem titkolt fenntartás csengett.
- Miért? – kérdezte Kyle és láthatóan egy kissé bántotta, hogy bizalmatlan vagyok vele.
- Hiszen még alig ismerlek. – mosolyogtam hamiskásan. – Azt sem tudom ki vagy.
- Hát akkor itt lesz rá a megfelelő alkalom, hogy megismerjük egymást. – mosolyodott el szélesen Kyle.
- Amúgy is, nekem nincs annyi pénzem… - kezdtem a szabadkozást, de ő leintett.
- Azzal ne törődj! Nekem több ötletem is van és egyik előnyösebb mint a másik!
- És pedig? – érdeklődtem kíváncsian, mert már engem is felcsigázott a lehetőség.
- Nos, én már nézelődtem a neten és vannak elég elfogadható áron bérelhető házak. Ha mi béreljük ki és szerzünk magunk mellé lakótársakat, már mi diktálunk, és mi mondjuk meg az árat. Így a saját költségeinket lenyomhatjuk a minimálisra.
- Nem is tudom… - voltam bizonytalan.
- Ne izgulj! – mondta Kyle és magabiztosságával megpróbálta eloszlatni a kétségeimet. – Abban a suliban elég tehetős diák lesz, akiknek a szülei nem sajnálják a pénzt kis csemetéjüktől. Ezt fogjuk mi kihasználni. Nekünk csak az a dolgunk, hogy mindenki előtt lecsapjunk egy jó házra, utána pedig olyan palimadarakat fogjunk ki magunknak lakótársaknak, akiknek nem a pénz, hanem a kényelem a fontos. Nos, benne vagy?
Egy kicsit még hezitáltam, aztán szélesen elmosolyodtam és kaján arckifejezéssel bólintottam.
- Mikor kezdünk keresni…?
Évek hosszú sora alatt rengetegszer gondoltam arra, hogy mi lesz majd, ha elvégzem a sulit…
De még álmomban sem jutott volna eszembe, hogy abban a pillanatban lesz nagyobb izgalom az életemben, mint az, hogy végre a kezembe kapom a bizonyítványomat. Pedig volt… Az, hogy egy új városban a szüleimtől független új élet várt rám.
Ennek az első lépése pedig az volt, mikor az egyik hétvégén Kyle-al útra keltünk és többórás motorozással elmentünk, hogy bérelhető házakat nézzünk a fősuli városában. Kyle egész úton szórakoztatott. Mivel bukósisakjaink között rádiókapcsolat volt, így végig tudtunk beszélgetni és aláfestésnek egyfolytában szólt a zene… Flo Rida… David Guetta… Edward Maya… DJ Antione… és a többi kedvencem.
A városba érve sorra jártuk a Kyle által kigyűjtött címeket és már a negyediknél felcsillant mindkettőnk szeme. A maga amerikai konyhás nagy nappalijával, az emeleten lévő különbejáratú négy szobájával és két fürdőszobájával… Na, meg a kertben lévő nagy medencével, mindkettőnk szívét megdobogtatta. Szemünk összevillanásában már magam előtt láttam a jó hangulatú kerti partykat és a medencés bulikat.
Csak az árával nem voltam kibékülve. Az én pénztárcámnak nagyon sok volt. Ezért kértem Kyle-t, hogy nézzünk meg még pár házat. Azonban a meglátni és megszeretni, ebben az esetben is működött és a ház hatása alól nem tudtunk szabadulni. Így egy idő után Kyle győzködésének engedve belementem abba, hogy ha talál mellénk két másik diákot, akikkel ki tudja fizettetni a bérleti díj nagyobb részét, akkor azt a házat fogjuk kibérelni.
Hazafelé már mind a ketten bizakodva néztünk új életünk elé…
Pár hét múlva barátok és ismerősök körében Kyle-al együtt búcsú bulit tartottunk, amire mindenkit meghívtunk, akitől kénytelenek leszünk megválni, amikor elkezdődik a fősuli.
Ott volt legjobb barátom, volt táncpartnerem… Alex. Ott volt Alex párja… Becca. Ott volt újdonsült barátnőm… Holly, akivel nehéz időszakban találtunk egymásra. Ott voltak a kedvenc iskolatársaim… tánciskolás ismerőseim. Ott volt a családom és ott volt Kyle pár ismerőse és barátja. Bár a családjából nem képviseltette senki magát, ő azzal mentette ki őket, hogy fontos üzleti tárgyalásaikat nem tudták elhalasztani.
De nem is voltak annyira fontosak a távollevők, hiszen jól éreztük magunkat nélkülük is. Bár volt egy-két személy, aki az eszembe jutott, és akit még el tudtam volna képzelni a közelemben… de emlékeztettem magamat arra, hogy ébren ne álmodjak, és kivertem őket a fejemből.
A bulin minden megvolt, ami a jó hangulatról gondoskodhatott. Volt mértékkel alkohol és mértéktelen tánc és kacagás. Vidáman búcsúztattuk az elmúlt éveket, a rosszat és a bút, és bizakodva, de némi félelemmel vártuk a jövőt.
A jókedv talán a legmagasabb fokára hágott, mikor Alex diszkréten félrevont és a fülembe súgta.
- Keres valaki… - mondta és sokatsejtetőn nézett rám.
El sem tudtam képzelni, hogy ki kereshet és főleg nem, hogy miért. Mivel Alex nem volt hajlandó elárulni, hogy ki az, feldobott hangulatomban, leplezetlen érdeklődéssel mentem a bejárathoz, ahol az ajtóban megpillantottam a zavartan toporgó, egyik lábáról a másikra álló látogatót…
(Luna Lowell)
A következő fejezet megjelenése: 2012. 01. 06.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése