Fantasztikus történet 2. - 44. fejezet

__________________________________________________________________________________

Nem tudtam hirtelen mit mondani. Csak bámultam Kyle-ra és azon járt az agyam, hogy mit is tegyek.

Nem is olyan régen még örömmel bújtam volna vele egy ágyba és vágytam arra, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz. Akkor ő volt az, aki úgy gondolta, hogy korai még a dolog kettőnk között. Aztán jött az az ominózus nap, amikor megtudtam, hogy ki ő valójában és miért keveredett a közelembe és ez egy csapásra megváltoztatott bennem mindent.

Bár Kyle nem tudta, de azon a napon megfordult velem a világ és össze is omlott bennem. Már nem tudtam úgy ránézni és már nem tudtam úgy rá gondolni, mint előtte.

- Nos? – kérdezte Kyle és értetlenül tárta szét a karját. – Válaszolsz végre, vagy itt éjszakázunk az ágy mellett?

- Kyle… én… - kezdtem bizonytalanul és szinte azonnal el is akadtam a mondanivalómmal.

Úgy éreztem, hogy ha bármi visszautasítót mondok neki, azzal mélységesen meg fogom bántani és ez volt az, amit a legkevésbé akartam.

- Igen? – mondta fáradt sóhajjal és lehorgasztva a fejét lapos pillantással nézett rá.

De hiába is várta, hogy folytassam. Valahogy nem akaródzott kijönnie belőlem az igazságnak.

- Kérlek… - mondta és látszódott rajta, hogy feladta. – Nem kell ennek olyan nagy jelentőséget tulajdonítani. Fogd fel úgy, hogy nincs elég hely és ezen az ágyon kell megosztoznunk. Így anyukád marad a kis illúziójában, mi pedig egy jót alszunk.

Huncut mosoly terült szét az arcán és én zavarodottan néztem rá.

Néha nem tudtam ezen a fiún kiigazodni. Az előbb még úgy éreztette velem, mintha valamire számítana az éjszaka folyamán, most pedig olyan félvállról beszélt, mintha nem is érdekelném őt. Csapongó érzései összekavartak és elbizonytalanítottak. Már magam sem tudtam, hogy valójában mit érez irántam és mit gondol rólam.

Az egyik pillanatban megkönnyebbülést éreztem, a következőben pedig megbántottságot.

- Így jó lesz? – kérdezte Kyle és belefúrta tekintetét a szemembe. – Vagy van valami más ötlet?

- Nem, nincs. – szabadkoztam zavartan és kínosan mosolyogtam.

- Akkor jó! – sóhajtott megkönnyebbülten Kyle, majd elkezdte lefejteni az ágytakarót. – Mert már baromi fáradt vagyok…

Miután hevenyészetten megágyaztunk és megszabadultunk ruháink nagy részétől, fáradtan az ágyba másztunk. Kínosan ügyeltünk arra, hogy még véletlenül se tűnjön úgy, hogy közelednénk egymáshoz, ezért az ágy két szélére húzódva, egymásnak háttal feküdtünk le.

- Jó éjt!

Hallottam meg Kyle halk hangját a hátam mögül.

- Jó éjt. – válaszoltam és halvány mosoly futott át az arcomon.

Csönd telepedett a szobára. Csak az óra halk kattogását lehetett hallani és Kyle ütemes lélegzetvételeit. Ez a kettő pedig olyan nyugtatólag hatott rám, hogy éreztem, ahogy az álmosság elhatalmasodik rajtam és lassan lehunytam a szememet…

- Szép álmokat. – szólalt meg Kyle megint és ez kizökkentett.

Kinyitottam a szememet és csodálkozva bámultam bele a félhomályba ami a szobában uralkodott.

- Neked is szép álmokat. – válaszoltam kissé zavartan, mert nem értettem Kyle viselkedését.

Éreztem, hogy valamit akar, hogy valamit tapintatosan a tudtomra szeretne adni, de nem értettem mire jó az, ha ezt csinálja. Kissé gyerekesnek tartottam ezt az egész hosszadalmas „jóéjtozást” és éreztem rajta, hogy csak az időt húzza vele, ahelyett hogy nyíltan, kertelés nélkül előrukkolna azzal, amit szeretne.

Aztán meghallottam, ahogy megmozdul…

Bár a hátam mögött volt és nem láttam, tudtam, hogy felémfordult és engem néz. Egy hosszú percig nem történt semmi, egyikünk sem mozdult. Én várakozón füleltem és próbáltam kitalálni, hogy Kyle mit fog tenni a következő pillanatban. Ő pedig gondterhelten sóhajtott.

Aztán megint megmozdult…

Akkor már minden kétséget kizáróan éreztem, hogy közelebb húzódik hozzám. Majd hátulról a testemhez simult, az egyik kezével magához ölelt és az arcát a nyakamba fúrta. Megdermedtem és egy pillanatig talán még a szívverésem is kihagyott, annyira megrémültem attól a lehetőségtől, ami ezután következhetett volna.

De Kyle nem tett semmit. Egy hosszú percig a nyakamon éreztem forró lélegzetvételeit és a hátamon érzékeltem egyre szaporább szívverését. Az én szívem is majd kiugrott a helyéről és rettegtem attól, hogy vissza kell utasítanom Kyle-t. De a kínos szituáció nem következett be, mert ő nem tett semmit és nem közeledett tovább.

Ehelyett, csak gyengéden belecsókolt a nyakamba, majd odahajolt a fülemhez és halkan belesuttogott.

- Ne félj, nem akarok most tőled semmit. De tudnod kell, hogy nagyon kívánlak. – mondta és hangja szinte simogatta a fülemet. Megint megcsókolta a nyakamat és csak utána folytatta. – Azonban azt is tudom, hogy Taylor most összezavart és felzaklatott. De én tudok várni. Ha majd rendbetetted magadban a dolgokat, akkor majd visszatérünk kettőnkre.

Éreztem, hogy valamit mondanom kéne, de a meglepetéstől elakadt a szavam. Kyle egy ideig várt, hátha mondok valamit, hiszen tudta, hogy ébren vagyok. De mivel nem szólaltam meg, mégközelebb húzódott hozzám és szorosabban ölelve magához újból belesuttogott a fülembe.

- És most nem vágyom másra, mint hogy így összefonódva aludjak veled. – mondta halkan, aztán nem várva tovább a reagálásomra, hozzám simulva lassan álomba szenderült.

Ott feküdtem a karjaiban, éreztem gyengéd ölelését, hallottam ütemes lélegzetvételét és a szívverését, és arra gondoltam, hogy kettőnk kapcsolata vajon tényleg helyre tud jönni még… és vajon akarom e még? De annyira fáradt voltam, hogy az agyam alig forgott. Így jobbnak láttam, ha nem agyalok tovább és én is alszom.

Aznap éjjel, bár Kyle ölelő karjaiban aludtam el, de Taylor-ról álmodtam…

Azonban Kyle és én, hiába is reméltük, hogy a kettőnk között lévő feszültség egycsapásra el fog tűnni. Sajnos a karácsonyi kis Taylor féle közjáték a későbbiekben is rányomta a bélyegét a kapcsolatunkra és a közöttünk lévő távolság egyre csak nőt. Ez odáig nem is lett volna baj, ha csak a magánéletben okoz problémákat, de sajnos hamarosan megtapasztaltuk, hogy minden más egyéb területre is kihatott.

Elérkezett a táncverseny ideje és mi úgy éreztük, hogy minden gyakorlás és próba ellenére, semmit nem tudunk. Mindez abból adódott, hogy az addig tökéletes harmóniánk és az egymásra hangolódásunk már a múlté volt, és a helyét átvette a totális feszültség.

Szinte kínszenvedés volt amikor a táncparkettre léptünk és elkezdtünk táncolni. Mintha fásultan, pusztán begyakorolva adtuk volna elő a táncot. Semmi tűz, semmi szenvedély nem sugárzott belőle és hemzsegett a hibáktól és az elrontott lépésektől.

Mikor végre befejeztük a táncot, a felcsattanó tapsból már tudtam, hogy csak az udvarias tetszésnyílvánítás miatt tapsolnak.

Ingerülten taszítottam el magamtól Kyle kezét és a könnyeimmel küszködve siettem le a táncparkettről, ahol a tánctanárunk villámló szemekkel várt ránk. Alig értünk a közelébe, már hangosan kiabálva oktatott ki minket arról, hogy milyen hibákat követtünk el és szemrehányóan vágta a fejünkhöz, hogy csak vesztegette velünk az idejét.

Még az sem tudott vigasztalni, hogy a nézőközönség sorai közül feltűnt Alex is és együttérzése mellett megpróbálta kicsit békítgetni a tanárt. De engem már ez sem érdekelt. Nem tudtam tovább elviselni a rám nehezedő nyomást és kitört belőlem a sírás. Hogy ne a nagyközönség előtt bőgjek, kifutottam a teremből és a folyosó egyik félreeső zugában elrejtőzve hagytam, hogy a könnyeim elárasszák az arcomat.

Elegem volt mindenből és mindenkiből. Elegem volt a gondjaimból és a feszültségből, mely mostanában átszőtte az egész életemet. Nem szabtam gátat a könnyeimnek, mert éreztem, hogy ez, ha ideig-óráig is, de megkönnyebbülést hoz a számomra.

Már jó ideje sírtam, mikor egy gyengéd kéz érintését éreztem meg a vállamon és kissé lecsillapítva a sírásomat, lassan az alak felé fordultam…

(Luna Lowell)

A következő fejezet megjelenése: 2012. 02. 24.