__________________________________________________________________________________
- Veled szeretnék aludni… - mondtam reménykedve és mikor láttam rajta, hogy hosszabban hezitál, mint vártam, szemeim ismét megteltek könnyel. Taylor magához húzott és gyöngéden nyugtatni kezdett.
- Tudnod kell, hogy nincs ellenemre, ha itt vagy. Sőt, én örülnék a legjobban, ha a nap minden egyes pillanatában magam mellett tudhatnálak. De nem szeretnék még véletlenül sem félreértést, vagy félelmet kelteni benned. Nem akarlak egy rossz mondattal vagy mozdulattal elriasztani magamtól.
Megráztam a fejem és a könnyeim között néztem arcát. Láttam rajta, hogy felcsillant a szeme a kérésemre, de azt is tudtam, hogy mi történt az előbb. Nem tudtam, hogy mit bír el a jelenlegi állapotom. Láthatatlan korlátaimat feszegettem. Nem akartam én sem megkockáztatni, hogy ismét hibát kövessek el. Olyan hibát, amivel Taylort végleg elmarnám magam mellől.
Tisztán éreztem azt az előbbi érzést… A rámtörő félelem teljesen kifordított önmagamból és elnyomták valódi érzéseimet. Egy pillanatig még Taylorban sem bíztam, rettegtem tőle és menekülni szerettem volna a közeléből. Ezt ő is érezte és láttam rajta, hogy mennyire fájt neki.
Sikerült kissé megnyugodnom, majd egyenesen rászegeztem a tekintetem.
- Tudom, hogy talán az lenne a legjobb, ha hazamennék. Tisztában vagyok vele, hogy mit kérek. De most veled szeretnék maradni és a karjaidban szeretnék elaludni, annyi magányosan eltöltött és átsírt éjszaka után. Ha zavar, ha kényelmetlenül érzed magad akkor elmegyek. De ha nem… akkor kérlek, ne küldj el! – rendíthetetlenül álltam a pillantását.
Arcán gyengéd mosoly terült szét, majd megfogta a kezemet és szájához emelve belecsókolt a tenyerembe.
- Nem akarlak elküldeni. Már mondtam… én lennék a legboldogabb, ha mindig velem lennél. De lehet… talán korai még ez. Nem akarom, hogy megtörténjen az, ami az előbb is. Bevallom, elvesztettem a fejemet és, ha most itt maradnál egész éjszakára… - zavartan sütötte le a tekintetét.
- Taylor… - sóhajtottam és megvártam, amíg belenéz a szemembe. – Az én hibám is. De nem baj. Most már legalább tudom, hogy mi az, amire még nem vagyok képes. Ha itt maradok tudom, hogy nem teszel olyat, amit én nem akarok. Feltétel nélkül megbízok benned. Mert szeretlek!
Taylor az ölébe ültetett, gyengéden átkarolt, egy pillanatig az arcát a ruhámba fúrta, majd bűntudattal a szemében nézett rám.
- Sajnálom, hogy túlmentem azon a ponton… Mostantól te diktálj, jó? – kérte szinte könyörgőn.
Elmosolyodtam.
- Nagyon szeretlek! – suttogtam neki és szorosan hozzábújtam.
Kellemes illata az orromba kúszott és most valahogy jobban éreztem a közelségét, mint bármikor az eddig eltelt év alatt.
- Leakarsz zuhanyozni? - kérdezte és éreztem rajta, hogy a felgyülemlett zavara miatt akar témát váltani.
Előzékenyen bevezetett a fürdőbe és megmutatta, hogy mi hol található.
- A köntös és a törölközők a jobb oldali szekrényben lesznek. Addig készítek valami nassolni valót. – kacsintott kicsit feszélyezetten, majd magamra hagyott.
Gyönyörű tágas fürdője volt, két nagy szekrénnyel, hatalmas mosdóval felette tükörrel és egy óriási káddal. Megeresztettem a vizet, és nyakig merültem a habos, forró fürdőben. Valahogy nagyon megnyugtatott ez a környezet. Mintha minden bajom elszállt volna. Így, hogy Taylorral minden „szabályt” betartunk tudtam, hogy minden rendben lesz.
Valamivel később kimásztam a kellemes fürdővízből, de csak azért, mert kezdett elviselhetetlen lenni szerelmem hiánya. Megtörölköztem, majd belebújtam a fürdőköntösbe és a szobapapucsba, amit oda készített. Kiléptem a fürdőből és a konyhába mentem.
Taylor félmeztelenül állt a konyhaszekrény mellett állt és maga elé meredt. Háta mögött az asztalon ínycsiklandó finomságok voltak, de nem nyúlt hozzájuk. Feltehetőleg engem várt. Mivel nem vette észre, mikor beléptem, csöndben a háta mögé osontam és átkarolva fedetlen felsőtestét, hozzásimultam. Hirtelen felocsúdott. Megfordult, magához ölelt és hosszú csókot nyomott a számra. Aztán leültünk az ízlésesen megterített asztalhoz és enni kezdtünk.
Tayloron azonban mindvégig látszódott, hogy valami nyomasztja és valamin tépelődik. Rövid idő múlva félbeszakította a falatozást és egyenesen rám emelte a tekintetét.
- Kérlek, bocsáss meg. Szívből sajnálom, ami történt… – szólalt meg halkan. -… Tényleg…
- Tay. – sóhajtottam fájdalmasan. – Kérlek… felejtsük el! Jó…? – néztem rá esdeklőn.
Lassan és vonakodva bólintott. Egy hosszú pillanatig elgondolkodva meredt a tányérjára, azután újból, szótlanul enni kezdtünk.
Vacsora után, míg ő beindította a mosogatógépet, addig én átöltöztem. Az egyik pólóját vettem magamra hálóruha gyanánt.
Taylort a vendégszobában találtam meg, miközben ágyazott nekem.
- Tay... – kezdtem kínos izgatottsággal és mikor rám nézett éreztem, hogy az arcom elvörösödik. – Nem lehetne, hogy... melletted aludjak? – kérdeztem pironkodva és nagyon reméltem, hogy nem utasít el és bele megy.
- Hát... – kezdte bizonytalanul és most rajta volt a sor, hogy zavarba jöjjön. – Nem hiszem, hogy ez jó ötlet. Nem akarom, hogy gond legyen…
Hevesen megráztam a fejem.
- Nem lesz! Egyszerűen csak melletted akarok lenni!
Kis ideig gondterhelten tűnődött el, aztán megadta magát és bólintott. Majd miközben tekintetét módszeresen végigjáratta rajtam, ajka halvány és kissé kaján mosolyra húzódott
- Nehéz estém lesz, tudod-e? – sóhajtotta és pajkosan villant meg a szeme.
- Na, de Taylor…! – teremtettem le felháborodást színlelve, majd kacagni kezdtem és játékosan bele öklöztem a vállába.
Vidám hangulatban nyalábolta fel az ágyneműt, majd a szobájába mentünk és nevetgélve, nagy vehemenciával vetettük bele magunkat az ágyba. Nem kellett nyomorognunk és szűkösen osztozkodnunk a helyen, mert hatalmas franciaágya volt, így mindketten kényelmesen elfértünk rajta. Én mégis inkább szorosan hozzá simultam. Taylor gyengéden a karjába zárt én pedig a fejemet és egyik kezemet a mellkasára tettem. Miközben beszívtam bőrének édes illatát, hallgattam szívének heves dobbanásait és lassan lehunytam a szemem.
Csodálatos és tökéletes volt minden. A pillanat varázsa csordultig töltött.
- Olyan jó így. – suttogtam és mérhetetlen békesség öntötte el az egész testem.
Aztán éreztem, hogy lassan elnyom az álom...
Taylor:
Már legalább öt perce aludt a karjaimban. Lágyan simogattam a haját és a viszonylagos sötétben csak néztem. Csodálatos volt… Az én kincsem. Az én szerelmem.
Kerestem az emlékeimben azt a pillanatot, amikor bele szerettem, de valahogy, nem tudtam felidézni. Az villant be mikor azon a régi dedikáláson megláttam. Már az első pillanatban megfogott benne valami.
Kezemmel végig simítottam a hátát… vállát… aztán óvatosan betakargattam. Csöndesen szuszogott az oldalamon. Majd hirtelen, fel sem ébredve, átfordult a másik oldalára. Haja szétterült a párnán. Utána nyúltam és ismét gyengéden megsimogattam.
Valamivel később az óra világítós kijelzőjére pillantottam. Már hajnali kettő volt.
Hanyatt dőltem, kezemet a fejem alá tettem és vártam, hogy engem is elérjen az álom. De hiába. Csak ő járt a fejemben, csak őt néztem…
Egyre vágyakozóbb tekintettel mustráltam szerelmem mellettem elterülő kecses alakját. Észtvesztő érzés volt, hogy magam mellett tudhattam, egy egész éjszakára. A fantáziám messzire szárnyalt… Próbáltam visszafogni, korlátok közé visszaerőltetni, de valahogy nem ment. Lassan kinyújtottam a kezem és óvatosan végig simítottam vékony, csinos hátán csak, hogy újra hozzáérhessek. Most, sokkal jobban vágyakoztam utána, mint ezelőtt valaha.
Éreztem, hogy már nem bírok magammal…
Hirtelen felültem és mielőtt fantáziáló gondolataim az őrületbe kergettek volna, vagy meggondolatlan dologra szántam volna rá magam, kikászálódtam az ágyból és a sötétben botorkálva a konyhába mentem.
Fél három volt és még mindig nem voltam álmos. Elmémbe különböző megválaszolatlan kérdések zakatoltak és nem találtam rájuk a választ. Hirtelen ötlettől vezérelve a telefon után nyúltam, majd tárcsáztam. Kicsöngött. Hosszú perceknek tűnt, míg felvették…
Fáradt és álmos férfihang szólt bele a kagylóba.
- Eegeen…?
- Szia Robert, itt… Taylor…
Szünetet tartottam. Vártam a reakcióját, ami egy kicsit késett.
- Melyik időzónából? – nyögte halkan.
Majd kis idő múlva, miután bizonyára az órájára nézett, mogorván hozzá tette.
- Te… itt hajnali fél három van…
- Nálam is ennyi az idő. – vallottam be töredelmesen, mire a vonal másik végén fáradt nyögés hallatszódott.
- Akkor miért nem alszol? – mondta és szinte látni véltem azt a Robert Pattinson féle, mélyreható tekintetet, amit annak idején a Twilight forgatások alatt, volt szerencsém megismerni.
- Bocsi a zavarásért, de... – megakadtam és kissé elbizonytalanodtam. - Tanácsra lenne szükségem... – nyögtem ki végül.
(Grettta – Nagy Gréta/Kata65 – Janovics Kata)A következő fejezet megjelenése: 2011. 09. 16.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése