Fantasztikus történet 2 - 22. fejezet

__________________________________________________________________________________

Taylor:

Robert mintha meg sem lepődött volna. Bár nem volt mindennapos, hogy hajnali időpontban csörögjek rá, mégis megértőnek bizonyult.

- Rendben. Ha már felkeltettél, akkor oszt meg velem a gondodat bratyó. – kuncogott bele a kagylóba halkan, az ébredezők fáradtságával a hangjában.

Elmosolyodtam. Úgy tűnt felkeltettem az érdeklődését, ugyanis hangja kissé már élénkebb volt és nagyobb lelkesedésről árulkodott. Aztán a vonal másik végéről hallottam, amint elnyom egy ásítást és rágyújt egy cigarettára.

A rossz pletykákkal ellentétben, Roberttel és Kristennel is igazán jóban voltunk. Úgy gondoltam, most Rob a legalkalmasabb ember, akihez fordulhatok. Tapasztaltabb volt nálam és úgy éreztem, ő az egyetlen, akit bizalmamba fogadhatok és bizonyos mértékig megoszthatom vele a problémámat.

- Tudod, van egy barátnőm... – kezdtem bele, majd elakadtam és gondterhelten sóhajtottam. Éreztem erről nehezebb lesz beszélnem, mint gondoltam. - Ez egy hosszú történet. Mennyi időt adsz?

- Taylor... amennyit szeretnél. – hangja kissé flegma volt, de mégis atyáskodóan csengett. – Mi a baj?

Azonban mielőtt válaszolhattam volna ő, mint aki csak akkor fogta fel az előbbi szavaimat, megelőzve engem, még hozzá tette.

- Várj, várj! Jól hallottam, becsajoztál?

Elképzeltem azt a jellegzetes meglepett, de kissé gúnyos kifejezést az arcán és elmosolyodtam.

- Igen. Úgy egy éve… - kínos hatásszünetet tartva elhallgattam.

Tudtam, hogy ez a hír letaglózza és nem fogja szó nélkül hagyni.

- Egy éve?! – suttogta bele elnyomott üvöltéssel a telefonba, majd sértődött hangon folytatta. – És mivel érdemeltem ki, hogy csak most szólsz róla? – szegezte nekem sértődött kérdését, szándékos túldramatizáltsággal.

- Elég bonyolult ez az egész...

- De egy év!? – vont kérdőre nyomatékos hangsúllyal a hangjában és érezhető volt, hogy nem tudja könnyen túltenni magát a bejelentésemen. – Hogy titkolhattad el, egy éven keresztül… a legjobb barátaid elől?

- Te ezt nem értheted. Sok minden történt velünk és most nehéz időszakon megyünk keresztül. Főleg ő… - mondtam szomorúan.

- Féltékeny a csaj? – kérdezte Rob ironikusan.

- Nem, nem erről van szó. Figyelj… - elakadtam, mert tudtam nem oszthatok meg vele dolgokat és így nehéz lesz megértetnem a helyzetet. - Legyen annyi elég, hogy beleszerettem ebbe a lányba és nagyon… - elhallgattam, egy pillanatig megint hezitáltam, hogy elmondjam-e a problémám, vagy sem. Majd döntöttem. – Kívánom őt…

Robert pár másodpercig hallgatott, majd megértően szólalt meg.

- Taylor, természetes, hogy kívánod! Nincs ezzel semmi baj! Férfiból vagy te is! De kérlek… Most megint azzal fogsz jönni, hogy szerelmes vagy. De szerintem ez is csak egy olyan fellángolás féle. Eddig minden barátnődre azt hitted, hogy beléjük estél. De valójában utólag derült ki, hogy sem Selenát, sem pedig Swiftet nem szeretted úgy igazán…

- De Robert, ez más! – hevesen tiltakozva ráztam meg a fejemet.

- Na, persze! – mondta lekicsinylően. Majd még gondterhelt sóhajjal hozzá tette. - Sejtettem…

- Őt teljes szívemből szeretem és… - jelentettem ki határozottan. - …irtóan kívánom.

Pár másodperc szünet következett. Hallottam, ahogy Robert megint mélyen beleszív a cigarettájába. Még az égő dohánypapír sercegését is hallani lehetett abban a nagy csöndben, ami hirtelen közénk telepedett hirtelen. Majd Rob hangosan, szinte sóhajtva fújta ki a füstöt és csak azután szólalt meg.

- Nem tudom, hogy a korai ébresztés-e az oka… - mondta halkan és hangján érezhető volt az elgondolkozó tanácstalanság. - De áruld már el nekem, hogy miért hangsúlyozod ki ennyire ezt a… „kívánom” dolgot? Mert nem vágom, azt istennek sem, hogy…

- Rob! – rivalltam rá, fojtott indulattal. – Szerinted…? Miért?

Minden egyes szótagot megnyomtam, hogy végre felfogja és megértse a célzásomat. Úgy tűnt ez eredményre vezetett, mert végre kezdte kapizsgálni a dolgot.

- Áhá! – világosodott meg végre. - Szóval, azóta amióta együtt vagytok, egyszer sem...?

Egy röpke pillanatig csöndben maradtam, így feltehetőleg, már előre tudta a válaszom.

- Nem. – vallottam be szinte suttogva. – Nem úgy jöttek össze a dolgok…

- Nem úgy jöttek össze a dolgok? – ismételte meg a szavaimat hitetlenkedve Rob. – Hé, haver! Ahhoz, hogy egy nővel együttlegyél, főleg akit szeretsz, nem kell éves tervet készítened előre.

- He-he… - mondtam erőltetve, de vettem a poént.

Azonban úgy éreztem, hogy még mindig kénytelen vagyok megmagyarázni a dolgokat.

- Akadozva indult a kapcsolatunk, azután sokat voltunk távol egymástól. Amikor pedig végre találkoztunk… - elhallgattam, mert agyamban cikáztak az eltelt idő jó és rossz eseményei. Majd halkan megismételtem önmagamat. – Nos… nem úgy jöttek össze a dolgok.

- Értem. – válaszolta Rob, majd egy ideig csend honolt a vonal túlsó végén. - Sehogy sem…? – firtatta tovább szinte erőszakosan.

- Az isten áldjon meg Rob! – csattantam fel zavartan és kicsit felemeltem a hangom, de igyekeztem úgy beszélni, hogy ne ébresszem fel a szerelmem.

- Oké, oké! - hárított megértően. - Húúú öcsém, hogy bírod annyi ideje?

- Hát, gondolhatod, hogy nem viccből telefonáltam neked hajnalba… - vágtam egy fintort. – Kivagyok…

- Szóval, most ért végére a türelmed? Hát igen, kellemetlen lehet. Főleg, ha sehogyan sem tesz a kedvedre…

- Meguntam azt, hogy én… – elharaptam a mondtat végét.

Csak most döbbentem rá, hogy még senkivel nem osztottam meg az intim dolgaimat ilyen részletesen… és főleg nem ennyire félreérthetően. Robert nem tagadta meg önmagát, és azonnal lecsapott rám.

- Na? – kezdte heccelődő hangon. – Mit is unsz?

Arcomat elöntötte a pír.

- Ebből már nem mászok ki jól, igaz? – kérdeztem és kínosan éreztem magam.

Robert fojtottan felnevetett.

- Nem ám! – kuncogott, sejtelmes önelégültséggel a hangjában. – Na, jó inkább lépjünk. – kegyelmezett meg nekem és nem heccelt tovább. - Mikor kerültetek utoljára olyan helyzetbe, hogy úgy láttad a leányzó hajlandó lett volna?

- Igazából… ma este. Egy filmet néztük nálam, azután szinte egymásnak estünk. De… hirtelen visszakozott. - sóhajtottam.

- Miért, csak nem?! Még nem volt senkivel? – kérdezősködött tovább Robert és hangja megint meglepődöttségről árulkodott.

- Nem…

„Szerelemből, nem.” - tettem hozzá gondolatban, mikor eszembe jutott az a fájdalmas nap.

- Egy év, sok idő! A te esetedben talán még jó is…

- Ezt, hogy érted? – kérdeztem mohó kíváncsisággal.

- Nézd, Taylor! Híres vagy és nők ezreit kaphatnád meg könnyűszerrel. Csak azért nem mondom, hogy millióit, mert az az én esetemben áll fenn…

A vonal végéről hallottam Rob halk, elfojtott nevetését és szinte látni véltem, huncut és önelégült mosolyát, ahogy ezt a poént nem hagyhatta ki. De nem volt időm visszavágni, mert folytatta az előző gondolatmenetét.

- Ha az a lány még így sem adja magát könnyen…. nos, ezt felfoghatod kedvezően is. Azonban te se csak azért maradj vele, hogy…

- Robert! - szóltam halk, de nyomatékos hangon. – Tényleg szeretem. Eszembe sem jutott kihasználni őt. Csak szeretnék végre egy kicsivel többet kapni belőle…

Lehorgasztottam a fejem.

- Oké, megértem. - mondta atyáskodó hangon. - Mesélj még egy kicsit erről a kivételes lányról.

- Nem tartozik a celebek közé. Egy hétköznapi lány. – mondtam halkan és önkéntelenül elmosolyodtam. - Egészen más, mint akiket eddig ismertem. – elhallgattam egy röpke pillanatra, mert a megfelelő szavakat kerestem a jellemzésére. –  Csodálatos! Közvetlen, kedves és önzetlen. Csupa szív. Így ismertem meg. Amikor a szemébe nézek, olyat látok, amit eddig még egyik lány szemében sem fedeztem fel… a feltételnélküli, önzetlen és odaadó szerelmet. Számára én nem Taylor Lautner vagyok, nem Jacob, a New Moon-ból vagy egy híres színész a sok közül… csak egy srác, aki szereti őt. A közelsége megnyugtat és boldoggá tesz. Mára, már úgy érzem, hogy nem tudok nélküle létezni. Olyan nekem, mint az éltető víz… vagy a levegő… Úgy érzem, vele jobbá válok és lelkem vele teljes…

- Húúú, haver! Ez aztán a bemutatás! – hüledezett elismerően Robert. - Így még… egyik lányról sem beszéltél! Ezek után meg kell, hogy ismerjem!

- Próbálja elfogadni azt, hogy számára szokatlan világban élek… - folytattam tovább halkan és hangom kissé szomorúvá vált. - Mindketten megszenvedjük ezt… mert nincsen magánéletem…

- Üdv a klubban haver…! – mondta halkan Rob.

Ezúttal azonban elengedtem a fülem mellett a megjegyzését és folytattam.

- Nem akarom, hogy belefolyjon a sztárvilágba és főleg nem, hogy az árnyékos oldalát ismerje meg. Ő az én kincsem! Nem szeretném, ha tudomást szereznének róla. Nem akarom kitenni őt a tolakodó paparazziknak. Nem akarom, hogy a pletykamagazin címlapjára kerüljön, kitéve minden atrocitásnak. Nem akarom, hogy még akár csak egyetlen szóval is bántsák, megsértsék vagy porig alázzák valamivel. A rajongók… nos, számomra kiszámíthatatlan a reakciójuk. Nem akarom, hogy néhány szélsőséges érzéseket tápláló rajongó esetleg bántsa… - fakadtam ki, majd gondterhelten sóhajtottam. - Hiába akarok hétköznapi ember maradni, élni az életemet, bizonyos rajongók és a média ezt már nem fogadják el.

- Tudom Tay… megértem és egyet is értek ezekkel. Sokan járunk hasonló cipőben. De mi lesz, ha komolyabbra fordul köztetek ez a dolog? Mármint… tudod… eljegyzés, házasság, gyerek…

- Robert! – nevettem fel halkan. –  Nagyon előre szaladtál! Egyelőre még csak szeretném őt megkapni… és boldoggá tenni. Az tény, hogy komoly érzéseket táplálunk egymás iránt, de szeretném, ha kapcsolatunk egyelőre még titokban maradna…

- Én nem mondok senkinek semmit haver. - biztosított a titoktartásáról.

- Nem is rád gondoltam… – ráztam meg a fejem.

- Akkor jó… - sóhajtott és hangja fáradtságról árulkodott. – Figyelj… reggel forgatásom lesz. Nem akarok az istenért sem bunkónak tűnni, de nem szeretném, ha az új filmemben, még ha pár kocka erejéig is, de olyan lennék, mint a mosott szar…. Ha tovább csevegünk a szemem alatt lévő karikákat már a világ összes sminkje sem fogja eltüntetni.

Elnevettem magam és az órára néztem. Már három óra is elmúlt.

- Oké, menj csak és még egyszer bocsi a zavarásért…

- Tay, te sosem zavarsz! De ezt a beszélgetést fejezzük be máskor. Talán holnap... Vagy fussunk össze valamikor.

- Oké, majd egyeztetünk. Jobb, ha én is megyek, mielőtt felébred.

- Hogy? – kérdezte értelmetlenül Rob.

- Oh… Hát… ma itt aludt nálam.

Szélesen elmosolyodtam, ahogy elképzeltem Robert elképedt és meglepett arcát. Azonban a reakciója engem is meglepett mikor felnevetett.

- Akkor már érthető, hogy miért nem tudtál elaludni!

Arcomat egyre jobban elöntötte a zavart pír és örültem, hogy nem látja, mert biztos voltam benne, hogy nem úsznám meg a további ugratást.

- Igen, elég nehéz. Főleg, ha ott fekszik mellettem egy szál pólóban...– sóhajtottam gondterhelten.

Fantáziám hirtelen meglódult és éreztem, hogy az eddig elnyomott vágy megint elönti a testem. Még vissza sem bújtam kedvesem mellé az ágyba, már megint szenvedtem.

- Öcsém!… te meg velem dumálsz?! – csattant fel Robert.

Nem tudtam eldönteni hangleejtéséből, hogy ezt most viccnek szánta vagy sem.

- Nem fogok olyat tenni, amit nem akar. - mondtam komolyan.

- Oké, ez becsülendő! De ez most tényleg komoly? – kérdezte hitetlenkedve. – A lány az ágyadban… és semmi…?!

- Ha nem akarja.... – mondtam halkan és lassan már magam sem tudtam, hogy ezért büszkének kéne lennem magamra, vagy szégyellnem kell e a dolgot.

- Hát Tay… - kezdte Rob halkan és hangja hirtelen elismerővé vált. – Kalap le előtted, az önmegtartóztatásodért! Igazi úriember vagy! De mostmár tényleg menj, nehogy ne találjon maga mellett, ha felébred. Oh, és ha itt tartunk… Ne add fel! Kitartóan és gyengéden ostromold tovább. Lehet, hogy erre van most szüksége. Reggel ébreszd csókokkal, simogasd. Talán a mostani szituban már ez is elég lesz ahhoz, hogy a kislány beadja a derekát.

- Na, végre egy tanács! – korholtam ugratva. – Végtére is, ezért hívtalak fel! Igaz egy kissé gyöngécske…

- Ha-ha, nagyon vicces! – nevetett erőltetetten. – Ja, és ha már a tanácsnál tartunk… Ne felejtsetek el… védekezni!

Belenevetett a kagylóba és mielőtt bármit válaszolhattam volna, bontotta a vonalat. Pár pillanatig még ott álltam telefonnal a kezemben, letörölhetetlen mosollyal az arcomon, majd lassú mozdulattal a helyére tettem a kagylót és a hálószoba ajtóra meredtem. Gondolataim és vágyaim száguldoztak. Kissé tartottam attól, hogy visszamenjek a szobába és újra kedvesem mellé feküdjek. Rövid ideig még hezitáltam, aztán lassan elindultam az ajtó felé…

A hálószobába lépve, tekintetem azonnal az ágyon elnyúlt szerelmemre tapadt. Mélyen aludt és meg sem moccant álmában. Az oldalán feküdt kissé összegömbölyödve és egyik kezét feje alatt nyugtatta. Elbűvölő volt… és törékeny, védelemre szoruló, ahogy ott feküdt. Szinte önkéntelenül indultam el az ágy felé, majd óvatosan mellé feküdtem. Újból csak nézni tudtam őt és magamba szívni a jelenlétét. Közelsége megint felkavart és nagy erőfeszítésembe került, hogy visszatartsam magamat valami meggondolatlan és elhamarkodott cselekedettől. De nem állhattam meg, hogy hozzá ne érjek. Óvatosan kinyújtottam a kezem és könnyedén megsimogattam az arcát.

Nem akartam felébreszteni, de szinte ugyanabban a pillanatban megmozdult. Közelebb húzódott, majd egyik karjával átkarolt, fejét a mellkasomra fektette és szorosan hozzám simult. Egy pillanatra megdermedtem, azt hittem felébredt. De mikor láttam, hogy csak egy álmában tett önkéntelen mozdulat volt és halkan szuszogva tovább alszik, megnyugodtam.

Magamhoz öleltem és végre álomra hajtottam én is a fejem.

Reggel, amikor felébredtem, kedvesem a karjaim közt feküdt mozdulatlanul szinte majdnem ugyanabban a pózban, mint amikor elaludtam. Békésen szuszogott, keze a mellkasomon pihent. Csupasz bőrömet szinte perzselte lágy érintése, ami most még kínzóbbá vált. Testemet elárasztotta a vágy, szívverésem felgyorsult. Lágy csókot leheltem a hajára, majd az arcára. Végül hezitálva bár… de megcsókoltam a száját. Ébredezni kezdett és még félálomban visszacsókolt. Majd a hátára fordult és hunyorogva elmosolyodott.

- Jó reggelt szépségem! – simítottam meg az arcát.

Azután föléje kerekedtem és magunkra húztam a takarót. Nyakamba csimpaszkodott és lágyan megcsókolt. Mikor ajkaink szétváltak, még közelebb húzott magához és a fülemhez hajolt.

- Neked is jó reggelt. – suttogta és kezével a hajamba túrt. Majd gyengéden végig simított az arcomon és a testemen. Érintése és meleg bőre szinte perzselt. Testem megremegett és újra rám tört a tegnap este érzett, kínzó vágyakozás.

Éreztem, hogy ha nem teszek valamit, végem. Inkább visszafeküdtem a helyemre, majd kedvesem felé fordultam, aki lágyan mosolygott rám. De ő nem engedett eltávolodni magától. Hozzám bújt, mellkasomhoz simult, egyik lábát átvetette a derekamon és megnyugvóan sóhajtott. Mikor testünk és fedetlen bőrünk összeért, ismét beleremegtem. Önkéntelenül hozzáértem formás combjához és még közelebb húztam magamhoz. Fantáziám hirtelen és megállíthatatlanul meglódult… majd messzire röpített.

Már nem bírtam tovább megálljt parancsolni a vágyaimnak. Kedvesemhez hajoltam és lágyan megcsókoltam. Legnagyobb meglepetésemre nem tiltakozott ellene és ez felbátorított. Lassan ismét fölébe kerekedtem. Testünk szorosan egymáshoz simult és felhevült bőrünk szinte égetett bennünket. Szenvedélyesen csókoltuk és simogattuk egymást. Félhangos sóhajok és nyögések hagyták el ajkainkat. Egyre jobban hajtott a vágy, egyre hevesebb lettem. Úgy éreztem, hogy végre elérkezett az időnk és testemmel lassan szerelmem combjai közé simultam…

(Grettta – Nagy Gréta/Kata65 – Janovics Kata)

A következő fejezet megjelenése: 2011. 09. 23.