2011. december 23., péntek

Fantasztikus történet 2. - 36. fejezet


__________________________________________________________________________________


Robert:

Röpke pillantásommal nyugtáztam a szobába lépő személy jelenlétét, aki karbatett kézzel, hangtalanul megáll a küszöbön és szótlanul méregetett. Vizsgálódó tekintetét nem sokáig tudtam állni, így elfordultam tőle és újabb cigi után néztem.
- Sokat dohányzol. – jegyezte meg halkan Kristen.
Sejtettem, hogy megjegyzését nem csak az egészségem miatt teszi. Mindketten tudtuk, hogy amikor ideges vagy feszült vagyok, láncdohányosként gyújtok rá.
- Van ez így… - rántottam meg a vállam hanyagul és rá sem pillantva mélyet szívtam a cigimből.
Pár pillanatig csend telepedett közénk. Én a gondolataimba mélyedve bámultam kifelé az ablakon és a történteken járt az agyam. Kristen pedig továbbra is távolabbról figyelt engem.
- Az igazat megvallva, én minden teketória nélkül már most oda adnám neked az Oscar díjat. – mondta és hallottam, ahogy halk lépteivel, megindul felém. – Olyan hiteles volt az alakításod, hogy némely pillanatban még én is elhittem, hogy elbűvölt ez a lány.
Nem néztem Kristenre, mert tartottam attól, hogy a pillantásommal elárulom magam. Észreveszi rajtam azt, hogy minden igyekezetem ellenére, megérintett ez a lány.
Mire Kristen mellém ért és gyengéden körémfonva karjait, hozzám simult és megcsókolt, már rendeztem arcvonásaimat és egyenesen bele tudtam nézni a szemébe.
- De nem estél egy kis túlzásba? – kérdezte halkan és sokatsejtőn elmosolyodott.
Válasz nélkül hagytam a csipkelődő kérdését. Jobban lefoglalt az az érzés, hogy pocsékul éreztem magam.
- Nem tudom, hogy helyesen cselekedtünk e. – mondtam elbizonytalanodva és kibontakozva Kristen öleléséből, feszülten sétáltam távolabb tőle.
Kristen fáradtan sóhajtott egyet, hanyagul beledobta magát az egyik fotelba és cigarettáért nyúl.
- Az volt a cél, hogy a lány rádöbbenjen arra, mindenkinek lehetnek gyenge pillanatai és követhetünk el hibákat. Aztán átgondolja a dolgot, majd megbocsát Taylornak és jöhet a happy end!
- Úgy érzem, hogy hibát követtünk el. – mondtam bűntudatosan, majd az asztalhoz lépve szinte indulatosan nyomtam el a cigarettát a hamutartóban.
Kristen mélyet szívott a cigijéből, majd mikor kifújta a füstöt, értetlenül nézett rám.
- Pedig te is jó ötletnek tartottad még mielőtt belevágtunk.
- Tudom. – szakadt fel belőlem és kezemet tördelve, idegesen ültem le én is. – Úgy érzem, hogy pont az ellenkező hatást fogjuk elérni.
- Miért is? – kérdezte Kristen és a kezével egy bizonytalan mozdulatot tett.
Egy hosszú percig nem válaszoltam, csak oldalra néztem és a magyarázatot kerestem arra, amit érzek. Aztán egyenesen belenéztem a szemébe és a mondanivalóm közepébe vágtam.
- Mikor ott álltam vele… egymáshoz olyan közel… és a szemébe néztem, nem csak a ki nem mondott, döbbent kérdést láttam a szemében, hanem valamiféle csalódott kifejezést. Mintha azt gondolta volna magában… Te sem vagy jobb. – keserűen elmosolyodtam. – Úgy érzem, hogy nem megingattuk abban, amit gondol, hanem épp ellenkezőleg… megerősítettük.
- De miért gondolod ezt? – kérdezte meglepetten a kedvesem.
Megint nem tudtam válaszolni rögtön. Valahogy ebben az ügyben soha nem tudtam azonnal összeszedni a gondolataimat. Idő kellett ahhoz, hogy megtaláljam a szavakat.
- A tekintetében valami megváltozott… - mondtam csalódottan. – Az a fény, ami eddig ott csillogott a szemében, most mintha kihunyt volna egy pillanat alatt. Látszódott rajta, hogy… csalódott bennem, hogy… megbántottam. Pedig ez állt tőlem a legtávolabb.
Kristenen látszódott, hogy mélyen elgondolkodik azon, amit mondtam. Miközben elmélyülten szívta a cigarettáját rám meredt és leplezetlenül engem fixirozott. Abban a pillanatban szerettem volna tudni, hogy mi jár a fejében és mire gondol. Valahogy éreztem, hogy több dolgon jár az agya.
Már nem bírtam tovább a bennem lévő feszültséggel és hirtelen felpattantam ültemből, majd az ablakhoz sétálva újból kibámultam rajta. Azonban nem jutott el hozzám az utca forgatagának zaja, nem láttam a fényeket. Gondolataim ott zakatoltak a fejemben és nem tudtam szabadulni tőlük.
- Manipuláljuk… - bukott ki belőlem, mert bántott a lelkiismeret.
- Nem! – szögezte le nyomatékosan Kristen. – Csak megpróbáljuk rávezetni a helyes döntésre végre.
- Azzal, hogy játszunk vele? – kérdeztem ingerülten és már nem is próbáltam leplezni keserűségemet. – Utálom magam, azért amit tettem…
- Jaj, ne gyötörd már magad! – mondta Kristen gyengéden, majd miután letette cigijét a hamutartóra, odajött hozzám és megölelt. – Nem csináltál semmi rosszat.
Miután futó csókot váltottunk, köré fontam karjaim és magamhoz öleltem törékeny testét. Próbáltam hinni neki, de a lelkiismeretem mást mondott. Kristen feje felett a tekintetem az ajtóra tévedt, ahol a lány távozott és hirtelen szomorúság költözött belém.
Nem tudtam napirendre térni saját érzéseim felett. Nem tudtam, hogy a lányhoz fűződő barátságom mikor változott meg, mikor kezdtem el rá más szemmel nézni és hogy mikor vettem benne észre a nőt. De a felismerés zavarbaejtett és szabadulni szerettem volna tőlük.
Megcsóváltam a fejem, mintha zavaros gondolataimat akarnám kirázni belőle, majd magamhoz szorítottam Kristent és a nyakába fúrtam az arcomat.
- Szeretlek… - suttogtam és hálás voltam neki azért, hogy mindenek ellenére ott van velem.
Ahogy kimondtam a szót, hirtelen forróság öntötte el az egész testemet és abban a pillanatban nem csak éreztem, de tudatosult is bennem, semmi kétségem nem volt már afelől, hogy Kristen az én párom…


A lány:

Mikor kiléptem az ajtón egy lépés után meg kellett állnom, mert úgy éreztem, hogy a lábaim nem bírnak el. A falnak támasztottam a hátam és hátravetve a fejem, lehunytam a szemem. Nem tudtam elhinni és napirendre térni afelett, ami történt.
„Ezt nem hiszem el!” – csóváltam a fejem. – „ Ez nem lehet igaz! Rob… ez képtelenség! Ez valami vicc lehet.”
Jó pár percbe beletelt, míg összeszedtem magam annyira, hogy hazamenjek. Otthon aztán megpróbáltam megint átgondolni azt, ami történt és megpróbáltam a helyére tenni a dolgokat. Egy idő után azonban feladtam és úgy határoztam, hogy nem törődöm vele és nem emésztem magam tovább.
„Először Taylor, most pedig Rob…” – hirtelen felgyülemlett bennem a düh. – „Nem fogom megint tönkretenni magam egy pali miatt! Nem kérek belőlük!”
Határoztam el. Nekem egészen másra kellett koncentrálnom. Hátra volt még pár vizsgám és ott volt a táncverseny is…

Magam sem hittem volna, hogy olyan hamar eljön az idő. De még fel sem ocsúdtam, és Kyle-al már ott voltunk az első közös fellépésünkön és a táncparkett közepén széles mosollyal az arcunkon, összeölelkezve vártuk, hogy felcsendüljön a zenénk.
- Készen vagy? – kérdezte a fogai között sziszegve Kyle és az arcára kiült széles mosoly egy cseppet sem lankadt.
- Teljesen. – szűrtem én is a fogaim között, de a válaszomból csengő gúnytól Kyle majdnem hangosan felnevetett.
Azonban nem volt több időnk, mert felcsendült a választott zenénk és belekezdtünk a táncba…
Minden tökéletes volt. Kyle és én annyira egymásra voltunk hangolódva, úgy mozogtunk, mintha mindig is egy párt alkottunk volna. Minden lépésünk, minden koreográfiánk a helyén volt és ezt mi is éreztük. Szinte szárnyaltunk. Nem úgy éreztük magunkat mintha versenyen lennénk, hanem felszabadultan és könnyedten, csak a saját kedvünkre táncoltunk…
Mikor véget ért a zene és a végső taktusok után kitartottuk az utolsó mozdulatunkat, szélesen mosolyogva vártam a megszokott felcsattanó tapsot és az ovációt, de e helyett valami egészen mást hallottam meg.
Most hogy a zene elhalt a teremben, a nézőközönség sorai közül heves vita hangjai szűrődtek el hozzám, ami már szinte mindenki figyelmét magára vonta a teremben és nagy csődületet okozott. Az arcomról szinte azonnal lehervadt a mosoly, mikor megértettem, hogy a figyelem nem ránk, hanem a vitapartnerekre irányult.
- Ez nem lehet igaz! Elszúrták az egészet! – sziszegtem a fogaim között, majd dühösen indultam el a tömeg felé. – Kikaparom a szemüket…
Kyle alig bírta tartani az iramot dühös lépteimmel és közben ő is ingerülten morgott az orra alatt. Nekem válogatott szidalmak és különféle trágárságok jutottak az eszembe, amit a vitatkozók fejéhez akartam vágni azért, hogy elrontották a fellépésünket. De mikor odaértem és átvágva a tömegen megpillantottam a dühös vitapartnereket, a döbbenettől elállt a szavam.
Robert és Taylor volt az, akiket a biztonsági emberek éppen próbáltak eltávolítani egymás közeléből…
(Luna Lowell)


A következő fejezet megjelenése: 2011. 12. 30.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése