__________________________________________________________________________________
Miközben egy röpke pillanatig csak néztem a kijelzőt és hagytam, hogy a mobilom a kezemben tovább csörögjön, az járt a fejemben, hogy felvegyem e. Kissé meg voltam szeppenve, mert el sem tudtam képzelni, hogy miért csörgött rám és mire is számíthatok a hívó féltől.
Azonban éreztem, hogy nem halogathatom tovább a döntést. Lesz-ami-lesz elhatározással megnyomtam a hívásfogadás gombját, majd határozottan szóltam bele a készülékbe.
- Szia Kristen…!
- Szió! – hallottam meg szinte ugyan abban a pillanatban könnyed hangját a vonal túlsó végén. – Hogy vagy?
Halk sóhaj hagyta el a számat, mert megnyugodtam, hogy nem a kávézóbeli incidens miatt telefonál. Hiszen honnan is tudhatott volna arról, ami nem is olyan rég történt. Kristen a világ túlsóvégén forgatott. Ezért is lepett meg, mikor a következő mondatával nekem szegezte a kérdést.
- Mi a fene volt ez a kakaskodás Rob és Taylor között?
Elakadt a lélegzetem a meglepetéstől és egy hatalmasat fordult velem a világ. Még alig múlt el egy óra, amióta megtörtént a dolog, Kristenhez azonban már is eljutott a híre.
- Te erről meg honnan tudsz? – hebegtem értetlenül.
- Kicsi ez a világ. – kezdte magyarázni Kristen, majd kissé szomorúan csengett a hangja, mikor folytatta. – És mindenhol akadnak, úgynevezett „jóakarók”.
Azonnal megértettem a célzást és gúnyosan fintorogtam. Volt már nekem is szerencsém az ilyen „jóakarókhoz”, akik ott és akkor szúrták a hátamba a tőrt, amikor a legkevésbé számítottam rá, és még jól meg is forgatták bennem.
- Mit mondtak neked? – érdeklődtem fáradt beletörődéssel, mert már sejtettem, hogy tömény rosszindulattal körített információ lehetett, ami eljutott Kristenhez.
- Azt, hogy Taylor és Rob összeveszett rajtad. – közölte a puszta tényt, szinte minden érzelemtől mentesen.
- Ezt nem hiszem el! - szakad fel belőlem döbbenten, és leroskadtam az egyik közelemben lévő székre.
Elakadt a szavam és hirtelen nem tudtam mit mondani. Úgy éreztem, hogy bármit is hoznák fel a srácok mentségére, vagy bárhogy is kezdeném magyarázni a történteket, csak magyarázkodásnak tűnne a dolog. Így inkább hallgattam és az egyre kínosabbá váló csendet választottam.
Kristen volt az, aki végül megszólalt.
- De ne félj! Egyetlen szavukat sem hittem el! – mondta és hangján éreztem, hogy egy cseppet sem neheztel.
Ellenkezőleg, legnagyobb meglepetésemre kuncogva folytatta.
- De azért elmondhatnád valójában, miért balhéztak ezek a kétlábonjáró tesztoszteron bombák…
Pár mondatban elmondtam, hogyan zajlott Rob és Taylor között az összetűzés és mi volt a valódi oka. Kristen türelmesen és megértően hallgatta a beszámolómat, de mikor a végére értem, dühösen csattant fel.
- Az a két marha! – jegyezte meg nem kis indulattal a hangjában. – És mind ezt nagy nyilvánosság és a paparazzik előtt, hogy legyen min csámcsogniuk! Áááá! Elment a józan eszük ezeknek?
- Engem jobban aggaszt az, hogy mi lesz velük! – mondtam szomorúan. – Mi lesz így a barátságukkal?
- Ne aggódj! – mondta Kristen és hangján éreztem az igazi optimizmust. – Majd lehiggad Taylor és akkor lehet a fejével beszélni. Aztán majd kibékülnek.
- Remélem… - sóhajtottam gondterhelten.
- Taylor nagyon ki van akadva amiatt, hogy elveszített téged. - folytatta Kristen. - Rob mesélte, hogy Tay hosszú órákon keresztül beszélt neki arról, hogy mennyire bántja a dolog, hogy így viselkedett. Legszívesebben visszafordítaná az idő kerekét és minden rossz döntését, cselekedetét és fájdalmat kitörölné, ha lehetne.
- De nem lehet. – jegyeztem meg halkan és fájó szomorúság telepedett rám. – Ezzel kell együttélni… mindkettőnknek.
- Taylor nem fogja feladni, hidd el. – jegyezte meg Kristen. – Ha nem most, később biztos megpróbálja majd, hogy kiengeszteljen téged…
- Zárt ajtókat, fog döngetni! – vágtam rá határozottan.
Kristen azonban szkeptikus volt a kijelentésemmel kapcsolatban.
- Biztos vagy te abban? – kérdezte nem kis célozgatással a hangjában.
- Igen! – vágtam rá gondolkodás nélkül.
- Én nem vagyok ilyen biztos benne. – folytatta Kristen rendíthetetlenül. – A ti szerelmeteket látva hiszem, hogy nektek még van jövőtök együtt.
Ettől az őszinte és köntörfalazás nélküli kinyilatkoztatástól bennem ragadt a mondanivaló. Bármit is akartam az előbbi pillanatban felhozni, hogy elhessegessem Kristen határtalan optimizmusát, hirtelen elakadt a szavam és… elbizonytalanodtam.
Már nem először éreztem azt, hogy talán nem jól kezelem a helyzetet… Talán másképpen kéne Taylorhoz viszonyulnom az elkövetett hibája ellenére is… és talán még…
„Vajon mi az, amit a többiek másképpen látnak? És miért látják úgy, hogy még megmenthető a kapcsolatunk?”
Tűnődtem el, azonban a következő pillanatban újból rám tört a már jól ismert dac, mely azt mondatta velem, hogy Taylor számára nincs bocsánat. A viselkedése miatt, egyszer és mindenkorra véget kell vetnünk a kapcsolatunknak.
- Én nem így látom! – mondtam határozottan és megkeményítettem magam.
- Még a vak is látja, hogy egymásnak vagytok teremtve! Szeretitek egymást… még mindig! – győzködött tovább nem lankadó vehemenciával Kristen. – Te miért nem látod ezt?
A nekem szegezett kérdés zavarba hozott. Kínosan kezdtem feszengeni a széken, majd feszülten felpattantam és idegesen kezdtem járkálni. Valahogy nem akaródzott bevallani, még magamnak sem, hogy mélyen legbelül, a szívem rejtett zugában, a csalódott fájdalomtól szerzett sebemen túl, ott ahol már senki nem lelhet rá, ott őriztem a titkot, hogy… valójában még mindig szerettem Taylort.
Színvallásomtól maga Kristen mentett meg, mikor hiába várva a reakciómat, újból megszólalt.
- Tényleg nem akarod átgondolni ezt a dolgot? – kérdezte szomorú csalódottsággal a hangjában. – Taylor is csak egy ember, aki néha hibázik. Hibásan cselekedett, fájdalmat okozott neked, annak ellenére, hogy őszintén és teljes szívéből szeret. De talán megérdemel annyit, hogy adj neki még egy esélyt…
Nem tudtam mit válaszolni neki.
- Majd elgondolkodom rajta. – nyögtem ki végül, nagynehezen. – De biztos nem most lesz, hogy ezen átrágom magam. Most az érettségire kell készülnöm…
Még én magam is éreztem, hogy ez a felhozott indok, inkább kifogásnak tűnik, de valahol igaz is volt. Már a nyakamon volt az érettségi és nem akartam, hogy bármi is elterelje a figyelmemet róla.
A Kristennel való beszélgetésem azonban gondolkodóba ejtett. Még akkor is azon járt az agyam mikor másnap a táncpróbára mentem. Már meg sem lepődtem, hogy a táncterem előtt megint paparazzik hada fogadott, és amikor megjelentem, fényképezőgépek sokaságának a kattogása harsogta túl az utca zaját.
A felém kiabált tolakodó kérdésekből azonnal tudtam, hogy vezető hír lett Robert és Taylor kávéházbeli összetűzése. Azonban az elmúlt időszakból tanulva, most már gyakorlottabb voltam paparazzi ügyekben. Így sietősen és válasz nélkül, hagytam őket faképnél.
A táncteremben Alex és Kyle várt rám és kérdő pillantással tették elém az egyik újságot, aminek az elején ismételten az én fényképem volt látható, amint épp Robert és Taylor dulakodását figyelem.
- Mi a fene ez? – kérdezte szinte számonkérve Alex.
- Semmi! – rántottam meg a vállam és már indultam, hogy a bemelegítésbe kezdjek.
Alex azonban ezúttal tényleg dühösnek tűnt.
- Kezd elegem lenni ebből a médiacirkuszból, ami téged vesz körbe!
- Most mit csináljak? – tártam szét a karom tehetetlenül és én is ingerült kezdtem lenni. – Azt hiszed, direkt csinálom?
- Azt nem hiszem. – vonta össze a szemét Alex és nem titkolt düh csillant meg benne. – De ez a balhé Rob és Tay között miattad…
Döbbenten meredtem rá mikor megsejtettem mire céloz.
- Te tényleg elhiszed azt a mocskolódó cikket? – förmedtem rá.
Nem akartam elhinni, hogy a legjobb barátom elhiszi azt, ami abban az újságban megjelent, ahelyett hogy engem megkérdezett volna.
- Mond meg mit higgyek? – kiabált rám dühös csalódottsággal Alex és ilyennek még soha nem láttam. – Mostanában csak a bulvárlapokból tudok rólad! Régen ez másképp volt! Mi lett veled…? Mi lett velünk… a barátságunkkal?
Ott álltunk egymással szemben és hirtelen letaglózott a felismerés, hogy mennyire elsodródtunk egymástól. A két régi barát, akik valaha mindent megtudtak beszélni, akik éjszakákat tudtak átbeszélgetni, mára már alig beszéltek. Más-más fordulatot vett az életünk és emiatt eltávolodtunk egymástól.
Csak álltunk ott és mindkettőnk szemében csalódott számonkérés csillogott. Éreztem, ha nem történik valami, a legjobb barátomat elveszíthetem…
- Azt hiszem jobb lenne, ha a mai próbát elhalasztanánk… - törte meg a csendet Kyle, mire mindketten úgy néztünk rá mintha mély álomból ébredtünk volna. Ő pedig egy bocsánatkérő mosollyal a szája szegletében folytatta. – Egy kiadós beszélgetés jobb lenne most…
Alex és én egymásra néztünk és mély egyetértéssel bólintottunk. Bár a nyakunkon volt az érettségi és a következő táncverseny is, volt ami ezeknél is fontosabbá vált. A barátságunk…
Aznap megint hosszan és mélyrehatóan tudtunk beszélgetni, és hálával tartoztam Kyle-nak, amiért a segítségével megmentette Alexhez fűző barátságomat.
A napok peregtek. Majd eltelt pár hét és eljött az, amitől már egy ideje tartottam és rettegtem… az érettségi.
Még számomra is könnyen vettem az akadályokat és a sikerektől szinte megtáltosodtam. Ha nem érettségiztem vagy épp nem a következő vizsgára készültem, akkor Alexel és Kyle-al próbáltam a rohamosan közeledő táncversenyre.
Mivel a környezetemben nem volt már egyetlen híresség sem, a paparazzik is elvesztették érdeklődésüket irántam. Egy cseppet sem bántam, mert így az életem lassan kezdett visszatérni a régi, nyugodt és hétköznapi kerékvágásba.
Ezek összessége segített abban, hogy a Taylorral történteken könnyebben túljussak. Bár még mindig ott volt bennem a dolog, legnagyobb meglepetésemre, már nem borított ki annyira, mint a régi dolgok.
„Tényleg igaz a mondás… Ami nem öl meg, az megerősít!”
Én erősnek és elpusztíthatatlannak éreztem magam. De azt is tudtam, hogy csak addig, míg nem találom magam szemben Taylorral. Ez a veszély azonban nem fenyegetett, mert Tay nem jelentkezett, nem keresett és valahol a világ végén, Európában forgatott.
Örültem neki, hogy nem kell a közeledéseit és engesztelési kísérleteit elhárítanom. Azonban kissé elszomorított a tény, mert ez azt is jelentette, hogy Rob és Taylor barátsága még mindig nem rendeződött és Tay talán még mindig abban a hiszemben élt, hogy Rob és én közöttem van valami.
„Rob és én… marhaság! Hogy is hihette ezt Tay? Rob csak egy jóbarát, akinek ott van Kristen, akit szeret… Különben is, már ezer éve nem láttam!”
Ezért is lepett meg, mikor az egyik nap megcsörrent a mobilom és Rob hívott. Örültem neki és örültem annak, hogy érdeklődik a hogylétem felől. Aztán amikor felvetette, hogy találkozzunk, örömmel mondtam igen…
(Luna Lowell)
A következő fejezet megjelenése: 2011. 12. 09.
1 megjegyzés:
Szia!
Nagyon jó fejezet lett, gratulálok! Amúgy szerintem Rob és a lány még összefognak jönni, vagy legalább valami apró dolog lesz közöttük véleményem szerint :)
Várom a következőt *.*
puszi: Hailie
Megjegyzés küldése