Bambán bámultam Kyle-ra.
Annyira hirtelen történt minden, annyira valótlan volt a helyzet… és ez a bejelentés…
Hirtelen nem tudtam mit kezdeni mindezzel és csak zavartan álltam. Egy idő után azonban kezdtem felfogni a dolgokat. Fokozatosan rádöbbentem a helyzet komolyságára és lassan félelem kúszott be az érzéseim és a gondolataim közé.
Csak egy kérdés tudott felszakadni belőlem…
- George…?
Kyle-nak válaszolnia sem kellett, elég volt, csak ahogy rám nézett. Az arcára kiült komolyságból és a szemében csillogó féltő bűntudatból én már tudtam a választ.
- Istenem… - suttogtam elhaló hangon mikor rádöbbentem, hogy ki áll minden mögött és remegő kezemet a szám elé kapva, elfordultam Kyle-tól.
Nem akarta, hogy lássa rajtam mennyire megijedtem. De valójában pánik félelem fogott el. Nem akartam elhinni, hogy a múltam ezen részétől nem tudok megszabadulni. Gonosz kísértetként követett és nem tudtam leszámolni vele.
Megpróbáltam úrrá lenni a félelmemen és lassan visszafordultam Kyle felé.
- De hát, miért?
Kyle megint nem válaszolt rögtön. Látszódott rajta, hogy megpróbálja megválogatni a szavait, nehogy még jobban rám ijesszen.
- Állítólag mikor meglátta a híreket, hogy te és Taylor újból egymásra találtatok… nos, iszonyatosan feldühödött és mindenáron bosszút forral.
- Nem hiszem el…! – szakadt fel belőlem és kétségbeesetten néztem az ég felé. – Mit vétettem, hogy így büntet az ég?
- Sajnos azonban úgy alakultak a dolgok, hogy az én… hm, pozícióm már kevés ahhoz, hogy az irányításom alatt tartsam ezt az egészet. – mondta halkan, mire én egyenesen rászegeztem a tekintetem.
- Hogyan? – kérdeztem döbbenten és nem értettem semmit. – De hát azt mondtad, hogy az apád…
- Ő még mindig az apám és én még mindig az ő egyetlen, elkényeztetett fiacskája vagyok. – mosolygott Kyle keserűen és egy fáradt sóhajjal, lassan lekászálódott a motorról, majd szembefordult velem. – De George megtudta, hogy én a védelmembe vettelek és ezért, apám háta mögött egy másik fejessel paktált le.
- A szemét… - sziszegtem gyűlölködve a fogaim között.
Kyle gyengéden rám mosolygott és szeme vidáman villant felém. Látszódott rajta, hogy tetszik neki a vehemenciám és ezt nem is akarta titkolni. Az arcomhoz ért és a kézfejével lágyan végigsimított rajta.
Meglepett a reakciója és hirtelen nem is tudtam mit tegyek. Egy röpke pillanatra megrohantak a hozzáfűző emlékek és vegyes érzések rohantak meg. Zavarba jöttem, de láttam rajta, hogy ő is valami hasonlón megy keresztül, mert lassan visszahúzta a kezét és zavartan tuszkolta a nadrágzsebébe.
Aztán a kínos csendet Kyle törte meg, amikor tovább magyarázta a helyzetet.
- George hiába érdemelne… úgymond büntetést az árulásáért, érinthetetlen a számomra. De még apám számára is, mert a másik fejes védelmét élvezi. Apám pedig egy ilyen kis pitiáner bűnöző miatt nem fog konfliktusba keveredni azzal a pacákkal. Megvan kötve a kezem…
- De mégis, mit tervez? Mire készül? – kérdeztem szinte kétségbeesve.
- Nem tudom. – vonta meg a vállát tanácstalanul Kyle és látszódott rajta, hogy tehetetlenségében elfogja a düh. – Fogalmam sincs. Sajnálom… - nézett rám Kyle bűntudatosan. – Nem tudom mit csináljak, hogyan segítsek…
- Én sem… - mondtam halkan.
Majd fáradtan sóhajtottam és elfordulva tőle a távolba meredtem. Már kezdtem belenyugodni, hogy ez a sorsom. Azonban Kyle nem hagyta, hogy magamba roskadjak. Mellém lépett és határozottan maga felé fordítva a szemembe fúrta metsző pillantását.
- Nem nyugodhatsz csak így bele…! – támadt szinte rám.
- Mégis, mit tegyek? – kérdeztem tőle, miközben a lassan kibuggyanó könnyeimmel küzdöttem.
- Beszélj Taylor-ral. – javasolta vehemensen és látszódott rajta, hogy igazán aggódik értem. – Fogadjon melléd testőrt…
- Nem! – jelentettem ki határozottan és hevesen rázni kezdtem a fejemet.
- De miért? – hőkölt hátra döbbenten Kyle és meglepetten pislogott rám.
- Ha így teszek, akkor fogok csak igazán veszíteni George-val szemben.
- Hogy…?
Kyle egyik döbbenetből a másikba esett és teljesen össze volt zavarodva.
- Ha testőrt fogadnak mellém azzal azt bizonyítom, hogy félek, hogy tartok tőle. De én már nem akarok félni… soha többé! Főleg nem George-tól…
- Pedig jó lenne! – mondta jelentőségteljesen Kyle és fel volt háborodva.
- Én így küzdök George ellen… - húztam ki magam dacosan és szinte sértettnek éreztem magam.
- Ez marhaság! – mondta Kyle és megpróbált kicsit békítőbb hangnemben beszélni hozzám. – Én elhiszem, hogy ha a magad módján akarsz dacolni vele, de George már bebizonyította, hogy veszélyes tud lenni és nem csak ő, de a haverjai is. Ha ezt figyelmen kívül hagyod felelőtlen vagy…
- Kyle… - szólaltam meg halkan, de olyan jelentőségteljesen, hogy csöndben maradt és minden figyelme azonnal rám irányult. – Én már olyan sokat rettegtem… Most már a saját életemet szeretném élni… felhőtlenül és… szabadon. Ezt bizonyára nem tudod megérteni…
- De igen. – suttogta és gyengéd mosoly terült szét az arcán. – Tudom mennyit szenvedtél és mennyit rettegtél. Nálad jobban senki nem érdemli meg, hogy végre boldog legyen. De… féltelek.
Most rajtam volt a sor, hogy rá mosolyogjak.
- Köszönöm neked. Sokat jelent a számomra, hogy féltesz.
- Mert sokat jelentesz a számomra… - mondta Kyle, de azon nyomban el is harapta a mondanivalóját, mikor rádöbbent nyílt vallomására.
Egy hosszú percig kínosan hallgattunk. Aztán úgy gondoltam egy ártatlan puszi talán még nem lesz bűn és talán oldja is a közénk telepedett zavarodottságot. Így aztán közelebb léptem Kyle-hoz és mosolyogva az arcára nyomtam egy puszit.
- Köszönöm… - mondtam megint és távolabb szerettem volna lépni, de Kyle nem engedett.
Puhán megfogta a karomat, majd gyengéd erőszakkal magához húzott és tekintetét mélyen a tekintetembe fúrta. Egy röpke pillanatig még a szívem is kihagyott, úgy meglepődtem ettől a fejleménytől. Tartottam attól, hogy Kyle félreértett és talán olyat fog tenni amit én nem szeretnék… akkor pedig vissza kell utasítanom… Ez a lehetőség még jobban zavarba hozott és percről percre kínosabban éreztem magam.
Azonban Kyle csak gyengéden elmosolyodott, majd közelebb húzva magához, megölelt. Megkönnyebbült, halk sóhaj hagyta el a számat és felszabadultan öleltem viszont.
Egy hosszú percig csak álltunk ott összeölelkezve és hagytuk, hogy minden érzés keresztüláradjon rajtunk. Aztán Kyle óvatosan megmozdult és halkan a fülembe suttogott.
- Beszélj Taylor-ral…
De Taylor tőlem távol forgatott. Bár mindennap beszélgettünk telefonon én úgy gondoltam, hogy a George ügy nem telefon téma és terhelni sem akartam a gondjaimmal. Majd, ha hazajön… ha befejezi a forgatást… majd akkor beszélek vele. Addig minek aggódjon!
Azonban én sem gondoltam volna, hogy pár nap múlva már egészen más gondom lesz…
Egyik reggel épp lebotorkáltam a szobámból és a kávémát szürcsölgetve valami olvasnivaló után néztem, mikor megpillantottam az egyik friss bulvárlapot a konyhaszéken. Bár nem voltam híve ezeknek az újságoknak, mert a hírek valóságtartalma igencsak hagyott némi kívánnivalót maguk után, jobb híján belelapoztam. Rögtön az első lapon ismerős arcképre lettem figyelmes és elmosolyodtam… megint Taylorral foglalkoztak.
Azonban ahogy beleolvastam a cikkbe, úgy éreztem mintha gyomorszájon vágtak volna. A kezemből kiesett a kávésbögre, ami hatalmas csörömpöléssel tört szét a konyha kövén, de a hangja alig jutott el hozzám. Hirtelen forogni kezdett velem a világ, a szívem össze-vissza kezdett kalapálni, alig kaptam levegőt és éreztem, ahogy a testemet elhagyja minden erő… majd a földre rogytam.
Mielőtt elsötétült volna szemem előtt a világ, még láttam a cikk öles betűkkel szedett sokkoló címét…
„Taylor Lautner gyerekét hordja szíve alatt az egyik rajongója”
(Luna Lowell)
A következő fejezet megjelenése: 2012. 03. 30.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése